Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
1. füzet - IV. Trummer Árpád: Újabb vízmosáskötések
02 Ha a fenti táblázat adatait, — melyeket különben a 3. számú ábrán tüntettünk fel — Telford értékeivel vetjük egybe, látjuk, hogy a 10%o-es esésnél előálló vízsebesség kellő vízmélységnél már nagyobb kavicsokat szállít tova. Vízmosásokban a kisebb vízmennyiség és a benőtt, egyenetlen meder nagyobb ellenállása miatt a kimosások valamivel nagyobb sebességgel kezdődnek meg, mint a folyómedrekre érvényes Telford-féle határsebességek és így nagyobb fenékesésnél, mint a milyeneket a fenti táblázat kitüntet. Mindamellett a 10—12°loo-es esést már oly határnak kell tekintenünk, melyet csak abban az esetben léphetünk túl, ha a vízmosás talaja kemény kavics, márga, vagy réteges kőzet. Ezt az elméleti elgondolással elért eredményt a gyakorlati tapasztalatok is megerősítik. Zayzon 1 szerint az erdélyrészi vízmosáskötéseknél a fenék vonalát 4—30%o-re csökkentették, de hozzáteszi, hogy a 10 0 /0 0-nél nagyobb esés csak nagy görgetegű hordalék esetén alkalmazható. A 2—3°/ooe s alsó határ még homokos talaj esetén is megfelelő. így a vízmosások fenékgátjai által meghatározott új meder esésénél a talajnemhez képest 2—3°/ 0 0-től 10—12°/oo-ig terjedő esést vehetünk számításba. Ha a talajnemnek megfelelő határsebességet ismerjük, akkor az ennek megfelelő esést a 3. számú ábrán látható görbe segítségével könnyen megállapíthatjuk. 20°/oo nél nagyobb fenékesést azonban még kőzet talaj esetén sem tartunk célszerűnek, mert a nagy esésben a hordalék mozgása a gátak falazatát igen erősen veszi igénybe az ütődések és lökések folytán fellépő dynamikus erők következtében, mely utóbbiakat a falazat méretezésekor pedig rendszerint nem veszik számításba. A fenékgátak tervezésénél számbaveendő vízmennyiséget az idevonatkozó és ismert képletek és táblázatok alapján szoktuk megállapítani. A vízmosások vízgyűjtő területe ritkán nagyobb 10—15 km 2-nél. Általában az 1—2 km 2-nél 3—4 köbméterben, 5 km 2-ig 3 köbméterben állapíthatjuk meg az egy négyzetkilométerről lefolyó másodpercenkénti vízmennyiséget. Az ennél nagyobb területeken 2-5 köbméternél fokozatosan kisebbet, mert a terület növekedésével az egységről lefolyó víz mennyisége kisebb lesz. Az oldallejtők biztosítása. A vízmosáskötési munkálatok második része az oldallejtök biztosítása. A vízmosás oldalai 30—35°-tól a függőlegesig változnak és meredekségükhöz képest kell a talaj mozgását megakadályozni. Enyhe lejtőkben a fásítás közvetlen csemeteültetéssel is megfelel, de 45°-nál meredekebb hajlásban ez a módszer már nem vezet eredményre, mert a lejtőtől lefolyó víz sebessége a dugványokat kimossa. Meredek oldalakon az úgynevezett hosszfonásokat létesítik, melyek egyetlen célja a lefolyó víz erejének megtörése. A hosszfonásokat a rétegvonalaknak megfelelően 1-50—2-0 m-es függőleges távolságokban helyezzük el és ezek mögött ültetjük be a facsemetéket (1. a 4. sz. képet). Ezek a fonás védelme alatt gyökeret vernek s ezzel a vízmosás oldalait megkötik. Mire a hosszfonás elpusztul, a csemeték már annyira megerősödnek, hogy a víz romboló erejének ellenállának. A fák növekedésével a lejtőkön humusz-réteg és gyepszövet keletkezik. Általában a vízmosások eredményes megkötésére mind a két munkálatot végre kell hajtanunk. Kivételes esetben, ha az oldallejtők gyepesek, vagy szelíd 1 Zayzon Géza: A vízmosások szabályozása. Vízügyi közlemények. 1916.
