Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

50 Az előbb már tett megjegyzés szerint legkedvezőbb az az eset, amikor a vízfolyás rendbehozatalával egyidejűleg történik a régi vízhasználatok rendezése, vagy újabbak engedélyezése is, vagy ha újabb engedélyezésre csak a vízfolyásra vonatkozó intézkedés megtétele után kerül sor. Igen gyakori eset azonban az, hogy a jókarbahozandó vízfolyáson olyan használatok állanak fenn, amikre vonatkozólag régi engedélyek vannak kiadva. Ilyen esetben már zökkenők lehetnek. A zökkenőket pedig egyik esetben a tévesen kiadott engedélyek, más esetben pedig a használatok birtokosainak makacssága okozza. Az előbbire kirívó példával is szolgálhatok. Van egy kisebb jelentőségű, de mégis néha elegendő üzemvizet szolgáltató vízfolyáson egy primitiv, kotyogó malom, ami felett meglehetős terjedelmű vízgyüjtőtóban raktározza a birtokos az üzemvizet. A malom alatti alsó malomcsatorna több, mint egy kilométer hosszú és mégis az van a malomra vonatkozó ma is érvényben levő engedélyokiratban, hogy annak birtokosa az alsó malomcsatornát csak igen csekély hosszban tartozik fenntartani. Ez, az állítólag régi gyakorlatot szem előtt tartó engedély éles ellentétben van az 1885. XXIII. tc. 2. $-ária к rendelkezésével, mert hiszen félreérthetlenül nyilvánvaló, hogy az alsó malomcsatorna a maga teljes hosszában a malom tartozéka. Itt tehát egy gazdátlan malomcsatorna szakasz van, amivel a malom birtokosa engedélyokiratára támaszkodva nem törődik, s amihez az ott érdekelt partibirtokosok pedig éppen a hivatkozott szakasz rendelkezései folytán nem nyúlhatnak, mert azzal idegen érdeket sértenének. Hogy pedig az eset még szebb legyen, az egész alsó malomcsatorna a legteljesebb módon el van hanyagolva, ami ma is súlyosan érinti az ottani birtokosok érdekeit. Ezen az állapoton is majd csak panasz segít, amit a birtokosok eddig nem mertek megtenni. Foglalkozni kell még az előadottakkal kapcsolatban az 1885. XXIII. tc. 53. $-ának rendelkezésével is, amelyik szerint a duzzasztással járó vízhasználatra vonatkozó engedélyokirat meghatározza azt a távolságot, ameddig a használat birtokosa a vízfolyás medrét, partjait és töltéseit jókarban fenntartani köteles. Ebben természetesen benne foglaltatik a méretek megtartásának kötelezettsége is. Ha most már olyan vízfolyás jókarbahelyezése kerül szóba, amin ilyen használatok is vannak, annak a szakasznak jókarbahozatala, amelyiknek fenntartása a vízhasználat birtokosának kötelessége — mindig nagy nehézségekbe ütközik. Egyik nehézség rendszerint az, hogy a birtokos által fenntartandó méretek nem egyeznek meg azokkal a méretekkel, amiket a vízfolyás jókarbahelyezésével kapcsolatban kell megszabni. Itt azonnal felmerül, annak a kérdése, miként, milyen eszközökkel lehet a vízhasználat birtokosát az újabb intézkedésekhez való alkalmazkodásra kényszeríteni? A másik nehézség pedig — amit gyakorlatomban az esetek 99 %-ában láttam, hogy a vízhasználat birtokosa minél kevesebbet, vagy éppen semmit sem törődik a terhére rótt szakasz fenntartásával, s hogy annak keresztül erőszakol ására a vízjogi törvény 185. § 4. pontjának szankciója igen kevéssé alkalmas. Itt a mindig csak alacsonyan és pedig rendszerint méltányosságból (!) alacsonyan kirótt büntetés alig segít. Hogy azután az ilyen vízhasználatok milyen gyümölcsöket teremnek, arra is van tapasztalatom.