Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - VIII. Vas Leó: Talajfelvétel és talajtérképezés a kultúrmérnöki munkák szolgálatában

225 volt a talaj térképezés terén. Ezidőtől fogva a geológusokon kívül a gazdászok és az erdészek is foglalkoztak a talajtérképezéssel és a fölvételi és ábrázolási módszer részletes vagy különleges talaj térkép formájában nagyon tökéletesedett. E szakemberek nyomán a kultúrmérnökök is foglalkozni kezdtek a talaj fölvételekkel és azok rajzbeli ábrázolásával. 1884-ben létesült az első, ilyenirányú intézmény a régi Csehországban, mint az országos mezőgazdasági tanács kultúrmérnöki osztályának pedológiai csoportja. Idők multán az osztrák birodalom több tartományában és más államokban is szerveztek hasonló kíséreleti állomásokat. A cseh Kopecky-nek a jelen század elején megjelent két műve, a ,,Die Bodenuntersuchung zum Zwecke der Dränagearbeiten" (1901) és ,,Die physikalischen Eigenschaften des Bodens" (1904) című, adta meg igazán a lökést a kultúrmérnöki munkák céljait szolgáló talajvizsgálatra. Megállapítható, hogy az utóbbi évek erőteljes munkája alapján bevezetett különféle eljárások eredménye gyakorlati szempontból csekély mértékben haladja meg Kopeckyét. Kopecky a talajfölvételhez a talajmintát próbagödrökből, vagy tányéros fúróval végzett fúrásokkal szerezte. Az ilyen gödrök, vagy szondák egymástól 150— 200 m-re készültek. A fúrási eredményeket vagy a fúrólyuk metszetében, vagy az úgynevezett pedológiai keresztszelvényben ábrázolta. Ez az eljárása ma is széltében használatos és minden kultúrmérnöki szakkönyvben le van írva. Sajátságos azonban, hogy a fúrási eredményeknek felületi, úgynevezett talajtérképen való ábrázolásáról sehol sem történik említés. Nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget, padig olyan nagyobbarányú tervezéseknél, melyeknél a talajvizsgálat eredményeit is figyelmbe veszik, a talaj térképezés nem mellőzhető. A szorosabb értelemben vett talajkutatás, valamint a megjavítandó terület fekvésének vizsgálatán kívül a tervező kultúrmérnöknek más szempontból is kell tanulmányokat végeznie. Glinka : „Die Typen der Bodenbildung" (1914), Ramann : „Bodenbildung und Bodeneinteilung" (1918) és Stebut : „Lehrbuch der allgemeinen Bodenkunde" {1930) című műve szerint a talaj mechanikai és fizikai vizsgálata után foglalkozni kell a talajnak, mint éghajlati képződménynek szerepével is. Tanulmányozni kell, hogy miként keletkezik a talaj, az alapkőzet, a víz, a levegő és a melegség egymásra gyakorolt kémiai és fizikai törvényszerű hatásából és hogy milyen biológiai folyamatot láthatunk a talajban, vagyis meg kell ismerni a talaj-típusokat. Ezek a szempontok irányítják ma a kultúrmérnöki munkák céljára végzett talajvizsgálatokat, amit főképen Janota, Ramsauer és Stremme-nek a jelen század húszas éveiben közreadott művei is igazolnak. A talaj kutatásnak ez a fejlett állása nemcsak a talaj technikai tekintetből való helyes elbírálásának egyik legjelentőssbb tényezője, hanem a követendő talajjavítási eljárás meghatározásának is. Van azonban ma még egy nagyon fontos tényező, amely az eddig alkalmazott kutató eljárások eredményeit bizonytalanokká teszi s ez a talaj struktúrája (szerkezete), mert ettől függ főképen a víz mozgása a talajban. Ezt a strúkturát a repedések, hézagok, féreglyukak, vakondilyukak stb. jellemzik. Ezeket a jelenségeket már régen figyelik, de rendszerbe szedni nem tudták. Zunker és Keso újabb tanulmányai már ezen a téren is figyelemreméltó megfigyelésekről tanúskodnak. Űgy látszik azonban, hogy a struktúra csakis a terepen, a helyszínén lesz legjobban megismerhető, ha csak nem akarnak túlkörülményes eljárásokhoz folyamodni. Egyelőre még nem sikerült megtalálni a legcélravezetőbb fölvételi módszert. Vízügyi Közlemények. 15