Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

8 A 6400 km. védőgát kiépítése, 6,300,000 kat. holdnyi — túlnyomólag kitűnő minőségű termőfölddé vált — víz járta terület ár mentesítése, a mocsarak lecsapólása, 15.500 km belvízlevezető csatorna és 173 szivattyútelep kiépítése, folyóink szabályozása és hajózhatóvá tétele, igen jelentékeny részben voltak előfeltételei és alapjai annak a nagy gazdasági és kulturális fellendülésnek, amely nemzetünk életében a kiegyezés után bekövetkezett. A vizeink rendezése terén évtizedeken át nagy koncepcióval, páratlan szívóssággal és lendülettel kifejtett, korszakot alkotó munkásságot méltán nevezte néhai Kvassay Jenő — a magyar vízi mérnökök atyamestere — második honfoglalásnak. A főbb vonalaiban gróf Széchenyi István által kitűzött és alapjaiban még általa megszervezett, kiváló magyar mérnökök és szervezők által, gazdaközönségünk nagy áldozatkészsége árán közel egy évszázad alatt végrehajtott hatalmas mű : vizeinknek a rendezése már jelentékeny részben készen van. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy újból kitűzzük a víziügyek terén is azokat a főirányokat, amelyek a következő évtizedek ilyenirányú működésének kereteit kell, hogy megszabják. Ezt a munkát Kvassay Jenő már megkezdte, sőt részben már a háború előtt törvényekben is lefektette. Most azonban szükség van arra, hogy az általa felállított nagyvonalú programmot a változott viszonyoknak megfelelően átrevideáljuk, kiegészítsük és így állítsuk össze a jövő évtizedek vízügyi koncepcióját. De nemcsak gróf Széchenyi István terveinek főbb vonásaiban való végrehajtása, programmjának kimerülése teszi szükségessé, hogy egy pillanatra megálljunk, visszatekintsünk a múltra, annak eredményeiből tanulságokat, erőt és reményt merítsünk a jövőre és azután megalkossuk a következő évtizedek új programmját. Ezenkívül még más események és szempontok is parancsolják az új orientációt. Gróf Széchenyi István vízügyi programmjának befejezése időbelileg összeesik a világháborúval és hazánk feldarabolásával. Nemzetünk gazdasági területének a dombvidékre és a síkságra való összezsugorodása, ez a reánk szakadt történelmi katasztrófa, mint minden más téren, úgy a víziügyek terén is a régi programmok és irányok revízióját és új keretek kitűzését követeli, úgy gazdasági, mint műszaki szempontokból. De szükségessé teszi a revíziót az utolsó egy-két évtized alatt technikai téren bekövetkezett óriási haladás is, mely szintén megkívánja, hogy átvizsgáljuk és modernizáljuk, racionalizáljuk régebbi módszereinket, felfogásainkat, irányainkat. Szükségessé teszi ezt a háború és az utána következett szomorú évek alatt bekövetkezett pangás is. A most — legalább bizonyos mértékig — lezáródó korszakot nagyban és egészben a „vizek rendezése" kifejezéssel lehet legjellemzőbben megjelölni. Ez magában foglalja a vizek olyanirányú szabályozását, hogy azoknak kártételei ellen a lehetőség szerint védve legyen az ország. A gazdaságilag magasabb fokon álló országokban már megkezdődött a víziügyek terén egy új korszak. Ezt a „vizek hasznosítása" elnevezéssel jellemzik. Ha az egykor vad, zabolátlan vizek már ártalmatlanok, már meg vannak szelídítve, a legtöbb helyen akkor következik be az ideje annak, hogy az ártalmatlanná tett