Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

9 hatalmas természeti erőket ne hevertessék parlagon, hanem befogják őket a gazdasági haladás igájába, termelő munkát végeztessenek velük. A megszelídített és járomba fogott vizek — hogy a sok közül csak egy-két példát említsünk — egyik helyen turbinákat hajtanak és még nem is régen elképzelhetetlen mennyiségű elektromos energiát röpítenek szét az ipari, mezőgazdasági és népességi gócpontokba, másik helyen mint öntöző vizek áldásosán nedvesítik az aszályos területeket és többszörözik meg a termést, majd pedig a modern nagyhajózásra berendezett folyók és csatornák medreiben hajókat hordanak a hátukon, a nagytömegű árukat a vasúti költségnek egyharmad-egynegyedrészéért szállítják el, ezzel eddig nem ismert, új forgalmakat teremtenek meg és az illető vidékeken nagy gazdasági haladásnak vetik meg alapját. Míg a régebbi időben a vízikultúrák túlnyomólag a sík vidékeken fejlődtek ki, addig újabban a vizek hasznosítása terén úgy a sík, mint a dombos és hegyi vidékeken is bámulatos példákat és eredményeket látunk. Svájc, Olaszország, Franciaország, a skandináv államok, Ausztria hatalmas vízerőtelepei, az olasz, spanyol, északamerikai, egyiptomi, indiai óriási terjedelmű öntözőtelepek, a német, francia, északamerikai, sőt csehországi csatornák és ott a folyóknak részben szabályozással, részben duzzasztással hajózó utakká való átalakítása, mindmegannyi alappillérei az illető országok gazdasági boldogulásának. Itt önként felmerül az a kérdés, vájjon hazánk megcsonkítása nem tette-e teljesen tönkre a Kárpátok medencéjében a „világnak legtökéletesebb vízügyi egységét"

1 és ezzel a víziügyek a csonka országra nézve nem vesztettek-e sokat régi fontosságukból? Alig hisszük, hogy ebben a kérdésben a legcsekélyebb kétség is támadhatna. Hiszen csonka hazánk túlnyomó része síkság, tehát alig vannak területek, amelyeket ne érinthetnének a vízkárok veszélyei, vagy viszont a vizekből nyerhető hasznok, mint ezt az alábbiakban részletesebben is ki fogjuk mutatni. Vízügyi helyzetünk közeledett Hollandiáéhoz, ahol a vizek és vízimunkálatok — lecsapolások, a tenger árja ellen végzett polderezések, hajózó csatornák — annyira döntő befolyást gyakorolnak az ország közgazdaságára, hogy külön vízügyi minisztériumot állítottak fel. Már előre jelezhetjük. — ennek okait az alábbiakban majd részletesebben is kutatni és elemezni fogjuk — hogy a trianoni békekötés folytán hazánkban a víziügyek fontossága a háború előtti helyzettel szemben igen jelentékenyen emelkedett. A víziügyek jelentőségének ez az emelkedése megköveteli, hogy most — történelmünk új korszakának kezdetén, mikor éppen befejeztetett a háborúval és békekötéssel reánkszakadt katasztrófának a külső államokkal szemben való pénzügyi likvidálása — a víziügyek terén is gondosan kitűzzük az új irányokat. Mert ha a haladásnak irányai nincsenek szilárdul és biztosan kitűzve, az alapelvek nincsenek pontosan megállapítva, akkor munkaközben tétovázás, habozás következik be, ami igen nagy nemzeti tőkék kárbaveszését vonhatná maga után. A vízügyi szolgálat a háború befejezése után — amint ennek lehetősége előállt — rögtön megkezdte a legsürgősebb munkacsoportok programmjának elkészítését. Az első lépés volt e tekintetben az állami kezelés alatt álló (vagyis a nagyobb) folyók szabályozásáról és az egyéb vízi beruházásokról szóló 1929. évi III. t.-с. 1 A nagy francia tudós, Reclus Elisée kijelentése.