Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

EMLÉKIRAT VIZEINK FOKOZOTTABB KIHASZNÁLÁSA ÉS ÜJABB VÍZÜGYI POLITIKÁNK MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN.

1 írta : SAJÓ ELEMÉR, AJ BEVEZETÉS. Sík fekvésű országok boldogulása már a régi időkben is jelentékeny részben attól függött, hogy egyrészt miképen védekeztek a síkságokat elárasztó, elmocsárosító vizek kártételei ellen, másrészt pedig miképen tudták a vizekben rejlő hatalmas természeti erőket hasznukra fordítani. Az egyiptomi öntözések, a rómaiak hatalmas vízi munkálatai, majd később a csodálatraméltó lombardiai, indiai, amerikai öntözések, Németországnak, Hollandiának, Franciaországnak és egyéb államoknak több évszázadra kiterjedő óriási arányú munkálatai a vizek kártételeinek megakadályozása és a vizek hasznosítása érdekében mind megannyi fejezetei az illető népek történelmének is. A vizek rendbentartása és kihasználása nagy fellendüléseknek, elhanyagolásuk pedig súlyos dekadenciáknak lett kútforrása. Viszont olyan értelemben is áll a tétel, hogy fejlődő, előretörő népek mindig gondot fordítottak az életüknek legtöbb vonatkozásával összefüggő hatalmas elemi erőre, vizeikre, hanyatló nemzetek pedig elhanyagolták azokat. Erre meggyőző példák vannak hazánk történelmében is. Adatok vannak arra, hogy nagy királyaink is fokozottabb gondot fordítottak vizeinkre. Nagy katasztrófák idején a vizek prédájává, lakatlan pusztaságokká vált az Alföld nagy része. Még száz év előtt is millió holdakra terjedő mocsarak terültek el síkságainkon, az árvizek községeket, városokat döntöttek romba, a folyók szabadon szaggatták partjaikat és tettek tönkre nagykiterjedésű termőföldeket és értékes belsőségeket. Olyan végzetes arányúak voltak ezek a károk és pusztítások, hogy gróf Széchenyi István nemzetmentő gazdasági programmjának egyik legfőbb feladatát a vizek szabályozásában jelölte meg. Ő állapította meg az utolsó évszázad alatt kifejtett hatalmas vízügyi tevékenységünknek irányait és alapelveit, amely működésnek fő célja a vizek rettenetes kártételeinek, pusztításainak a megakadályozása volt. Ez a hatalmas munka — amelynek arányai úgyszólván az egész világon páratlanok és így méltán vonta magára a külföldi szakkörök állandó, élénk érdeklődését is — már jelentékeny részben be van fejezve. Az eredmény gróf Széchenyi István várakozását messze túlszárnyalta. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az ország száz év alatt a víziügyek terén még több és nagyobb munkálatokat hajtott végre, mint amennyit Széchenyi programmjában — akkor nagyon messzetekintő módon — előirányzott és amit kortársai akkor megvalósíthatatlan utópiának tartottak. I Ez az „Emlékirat" 1930 tavaszán készült és azt a földmívelésügyi minisztérium Víziügyi Műszaki К is tanácsa 1930. évi június hó 20-án tartott ülésében tárgyalta és tett javaslatot vízimunkálataink általános progratnmja gyanánt való elfogadására.