Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

67 VII. HALÁSZATUNK FEJLESZTÉSE. TÓGAZDASÁGOK LÉTESÍTÉSE. A halászati ügyek szintén a vízügyi reszort keretébe tartoznak. Ezen a téren az ármentesítések előhaladásával a természetes vizek termelése csökkent, azonban céltudatos munkával még e téren is haladást és fokozódó eredményeket lehetne elérni. Közvizeink területe több mint 200.000 kat. hold, melynek halhúshozama becslés szerint 20—30,000 q-ra tehető. A halhústermés fokozásának első és legfontosabb feltétele egy pontos halászati nyilvántartás felfektetése, amely megmutatja a halállomány fejlődését, apadását, az egyes értékes halfajtáknak az értéktelenekhez való viszonyát. További teendők : vizeink mentén ivadéknevelő telepek létesítése, nemes, gyorsnövésű pontyivadék és megtermékenyített süllőikra kihelyezése. E célra az utóbbi évek tapasztalata szerint évenként mintegy 30,000 P-re lenne szükség s ez esetben nyilt vizeink termését halászati társulataink céltudatos munkájával könnyen meg lehet többszörözni. Az 1880—90 körül megindult fej lődésíí mesterséges halastavaink hozama ma már annyira növekedett, hogy a tógazdaságok termelése megközelíti a természetes vizek hozamát. Az évi haltermés értékét közel 15 millió pengőre lehet becsülni. Ebből évenként mintegy 15,000 q-t, körülbelül 3 millió pengő értékben, külföldre exportálunk. Vagyis kivitelünknek már jelenleg is egyik számbavehető tétele a hal. A háború előtti 12,000 hold tógazdaságunkból a megcsonkítás 4000 holdat lemetszett, de a háború után a tógazdaságok terén olyan szép fejlődés indult meg, hogy most már a csonkaországban ismét 1(5,000 holdnyi mesterséges halastavunk van, vagyis több, mint amennyi 1914-ben Nagymagyarország területén üzemben volt Mindezek az adatok azt bizonyítják, hogy ez a régebben primitíven, külterjesen kezelt gazdasági üzemágunk az állam intenzív gondoskodása folytán erősen fellendült, egészségesen fejlődik és így új tógazdaságok létesítése érdekében különleges új intézkedéseket egyelőre nem kell tenni. Van azonban e téren is néhány kérdés, amelyek megoldásához erőteljes beavatkozásra lenne szükség. Egyik kérdés átnyúlik a következő fejezetbe, szikeseink feljavításának a kérdésébe. A Duna völgyében a végrehajtott lecsapolás folytán nagy területek szabadultak fel a vizek kártételei alól, amelyek egvrésze annyira rossz szik, hogy annak hasznosítása a Hortobágy mintájára legcélszerűbben tógazdaság útján volna lehetséges. Tulajdonosaik már megmozdultak, az idevágó tanulmányokat már megkezdtük, de sem a kellő költségfedezet, sem a megfelelő számú személyzet nincs meg arra, hogy ezt a kérdést részleteiben is kellően felderíthessük. Eddigi tanulmányaink azonban sikerrel kecsegtetnek. A másik kérdés tógazdaságaink termelésének fokozása. E cél elérésének egyik eszköze az olcsó takarmánybeszerzési hitel nyújtása (az iitóbbi két évben 500,000, illetve 300,000 P-t osztottunk szét e célra 5—7 y

2% mellett), a további és legfőbb előmozdító eszközök egyike a modern termelési szabályok megismertetése és népszerűvé tétele. Nagyobb tógazdaságainknak megvan az anyagi ereje arra, hogy a külföldi kísérleti állomások eredményeit hazai viszonyainkra átültessék, azonban kísérleteik eredményét általában nem igen hozzák nyilvánosságra, mert nem érdekük és feladatuk súlyos anyagi áldozatok árán szerzett tapasztalataikat közkinccsé tenni. Hovatovább elkerülhetetlen lesz egy gyakorlati kísérleti tógazdaság berendezése, melyben olyan etetési, trágyázási és fajtakitermelési kísérleteket végezünk, melyekkel a gazdaságos termelésnek még mindig rejtett