Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - V. Rohringer Sándor: Az Alföld öntözése

85 beérés előtt, a beállott csapadékhiány és forróság miatt megszűnik a szövetek rugalmassága, de akkor már a felépített növényi testben felhalmozott s a talajból kivont tápanyag kárba vész, maga a növényszár alig használható. A kiegyensúlyozó, a mezőgazdasági termelést normális üzemmé tevő víznek biztosítása volna igazán áldás, mert minél nagyobb területen tudunk nyáron nedvesíteni, annál nagyobb mértékben volna nagy területek termése megmenthető. Sajnos, itt már oly akadályok merülnek fel, amelyek csaknem leküzdhetlenek és nagyon alkalmasak arra, hogy lelohasszák az öntözéshez fűzött vérmes reményeket. Az Alföldet szelő két folyó közül a Duna bajor és osztrák mellékfolyói az Alpokban erednek, ahol az északnyugatról jövő óceáni áramlatok nyáron gyakran idéznek elő nagy lecsapódásokat, az olvadás is a nyári hónapokig kitolódik úgy, hogy a Dunának a nyári, június és július hónapokban is gyakran van magas vízállása. Általában vízmennyisége mindig van annyi, hogy a mi öntözési igényeinket a hajózás sérelme nélkül kielégíthesse. Igazi magyar sorsnak mondható, hogy ott, ahol van elegendő víz az öntözéshez a Dunavölgyében, ott nincs hozzávaló öntözendő terület, mert az a Budapesttől Bajáig terjedő Duna és a dombvidék közötti keskeny sávra szorítkozik. A Tisza vízgyűjtője mind a tápláló hegyrendszer alacsonysága, mind meredeksége, valamint a kora tavaszon fellépő havat olvasztó déli légáramlatok hatása miatt is hamar elveszti a ráhullott téli csapadékot, lejtőiről hamarább folyik le a víz, miért is erős tavaszi árhullám keletkezik, mely a hóolvadás kövekezményeként rendszerint március hóban indul meg. Egy második árhullám június elején szokott lefolyni, ez azonban gyakran el is marad. Amily meredek a tavaszi árhullám, éppoly hirtelen esik le a júliusi a legalacsonyabb vízállásokra (6. ábra). A tavaszi árvizek már június hóban visszahúzódnak a mederbe, a víz a nyár folyamán mélyen lesüllyed s azt az öntözés céljára a partok fölé kell kiemelni. A Tiszához hasonló vízjárásúak a Körösök és a Maros. Valamennyi szélsőséges, nyáron igen alacsony, mélyen a mederben fekvő kis vizekkel és magas töltések közt lefolyó árvizekkel. A Tisza vízjárása tehát a nyári nedvesítő öntözések szempontjából kedvezőtlen. A nyári víz hiánya az, amely nehéz helyzetet teremt az Alföld öntözésében. A külföld nagy öntözéseinek ellátásánál a folyók vizének hiányát pótlandó, van mód a fölöslegesen lefolyó tavaszi nagy vizek tárolására, vannak dombvidékek, ahol alkalmas völgyzárók segítségével a víz sok millió köbméterét tárolhatják. Erre számtalan példa van a világ nagy öntözéseiben : Egyiptom, India, Afrika, Amerikán át Spanyol- és Olaszországig. Minket a trianoni határok megfosztottak a víztároló helyektől, a hegy- és dombvidékektől, s ez legföljebb a Tisza jobbparti vidékre : a Mátra és Bükk vidékére és lankáira szorítkozhatik. Sajnos, ezek a területek is ú. n. esőárnyékban vannak s a tárolás lehetőségei az arányra kis gyűjtőterület s annak lakottsága miatt szegények. A Tisza jobb partján s a mellékfolyóin tárolásra alkalmas hely nem található, legalább tudtommal nem és a tárolás helyeinek elvesztésével, elvesztettük az eséseket is, vagyis azt, hogy míg a régi határok közt lehetséges volt : a folyó egy magasabb pontján egyszerűbb duzzasztóval a vizet csatornába terelni. Ma ez csaknem lehetetlen. Klasszikus példa erre a volt Arad-csanádi öntöző társidat csatornája, mely a Marosból Paulisnál vezette volna ki a vizet egy kisebb duzzasztógáttal, s onnan