Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - IV. Sárkány Béla: Lecsapolás és öntözés. A gazda és a mérnök együttműködése

63 (pld. a vasárnapi öntözések miatt). A permetező berendezéseknél gyakran meglepetésszerűen drága volt a víz. Egyszóval nem lett olyan az eredmény, mint várták, s a dolog vége elkedvetlenedés és az öntözések abbanhagyása, vagy tesséklássék módon való folytatása következett be. Azt hiszem, a helyzet tipikus meghatározása ez ! A gazdák tévedése itt nyilvánvaló. Azt hitték, hogy az öntözés egy vizet, csapadékot biztosító berendezés. Pedig az öntözés nemcsak ez, hanem sokkal inkább különleges művelési mód. Hogy a vízhasznosítás köréből vett hasonlattal éljek, a halastógazdaság sem áll abból, hogy csinálok egy tavat, vizet és halat teszek bele és kész. Hanem, ha nem gondoskodom a halak élelméről és még igen sok más feltételt nem teljesítek, nem lesz, nem lehet eredmény. Ha egy földre vizet eresztek és azt megáztatom, ezzel még csak egy előfeltételnek feleltem meg, s a többi szükséges dolgot is meg kell tennem, hogy eredmény, főként pedig állandó eredmény legyen. Ez azonban nem valami nagy titok. Mindenesetre tudták ezt a gazdák is jól, de hát miért nem tették meg? Bizonyára azért, mert nem volt érdemes, nem volt a dolog jövedelmező. Ily szempontból vizsgáljuk meg először a régebben berendezett öntözések általános helyzetét. Az öntözéseknek legalább is területileg legnagyobb része árasztó rétöntözés volt. Ezeknél a legelső csalódás ott érte a gazdákat, midőn kiderült, hogy a víz alig hoz valami tápanyagot és hogy itt szó sem lehet holmi Nilus iszap elméletről. Azután a másik kedvezőtlen tapasztalat az volt, hogy az öntözött rétek elsavanyodtak. A táblák sok helyen túl nagyra voltak méretezve és egyenlőtlenségük folytán a mélyebb területek túlsokára kerültek ki az elborításból. Azonkívül gyakran előfordult a túlöntözés is, különösen ott, ahol vasárnapi öntözés volt engedélyezve, mert ha már egyszer nagy nehezen megkapja az ember a vizet, akkor meg is öntözi amúgy istenigazában. A lecsapoló árkokat elhanyagolták és a rétet a legkisebb gondozásban is alig részesítették. Pedig az az öntözött rét az első egy-két évben olyan csoda jó termést adott, hogy büszkén szoktak vele eldicsekedni. De hát akkor miért nem művelték, miért nem trágyázták a rétet? Bizony csaknem minden esetben azért nem, mert a trágya a szántókra sem volt elég, a rétre már nem jutott és mert a takarmány beszerzése nem volt olyan túlságosan nehéz, hogy a rétek fokozott termésére kényszerítő szükség lett volna. Egyszóval legtöbb helyen az öntözés bizony csak olyan luxusdolog számba ment, amivel behatóbban nem is foglalkoztak és lia tettek olykor-olykor egypár műtrágyázási kísérletet, az eredmény az előfeltételek hiányában rendszerint kedvezőtlenül ütött ki. Lassan azután elérkezett az az idő, mikpor az öntözött rétek melletti régi természetes rétek már jobb termést adtak, mint az akkoriban úgynevezett műrét. Ezzel aztán ki is lett rá mondva a szentencia : bizony ezzel foglalkozni nem érdemes ! A háború után a közelmúltban, a jó gazdasági konjunktúrák idején, a többtermelés jelszavával, a permetező-öntöző berendezések felé fordult a gazdatársadalom figyelme. Itt meg az volt a hiba, hogy az öntöző berendezéseket eladó gyárak a rábeszélés minden művészetét előszedve, a külföldi adatokat remekül csoportosítva