Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - III. Beliczay Endre: Vízimunkálatok, egyéb beruházások és a gazdasági válság

44 Ezzel szemben a javaslat indokolása azt mondja, hogy az így az ország mezőgazdaságára háramló évenként haszon összesen legalább 9 millió pengőt tenne ki, tehát aránylag is sokszorosan óvatosabban számít, mint a fentidézett optimista szerző. Szerintem a haszon ennél sokkal többet tesz ki, mert az állattenyésztésre való befolyása szinte beláthatatlan, sőt azt is szeretném bizonyítani, hogy annyi rossz üzlet után ez egyike volna a legjobb üzleteknek, amit az állam ma az ország közgazdasága szempontjából csinálhat. Ugyanis kétségtelen, hogy ha egy pillanatra feltesszük, miszerint a jelen viszonyok között módunkban volna az egész 72 milliót belföldi államkölcsönből, vagy adóból fedezni, az nemcsak arra képesítene, hogy e 9 milliót jövedelmező munkát végrehajtsuk, hanem legnagyobb része ismét visszafolynék az ország közgazdaságának vérkeringésébe s ezenkívül megmaradna a jól kamatozó létesítmény maga. Ezzel ellentétben a külföldi selyemruhából, selyemkendőből és külföldi zongorából annak idején a látszatfellendülésnek beugrott parasztságunknak semmi haszna nem volt, sőt ha netán valaki ezt kölcsönből fedezte, a kölcsön úgyszólván 100%-ban elveszett a hazai közgazdaság részére. Hasonló jól megválasztott talajjavítási munkálatoknál a kérdés elemzése és kitűnő szakférfiakkal folytatott eszmecserék alapján a kiadott pénzösszegnek legfeljebb 15%-ára becsülöm azt az összeget, mely mégis a szerszámkopásból s bizonyos fokozott fogyasztás folytán elvész a hazai közgazdaságra azon a réven, hogy a különben éhen vesző munkanélküli szegény földmunkás csehszlovák, vagy szerb vasércből készített ásót használ, valamivel többet is harap kenyeréből, melynek lisztjét jó olcsón külföldre lehetett volna szállítani, a szalonnából is nagyobb darabot vág le stb., stb. Végül lehetséges, hogy az így egyes pontokon a fizetett munkabérekből származó jólét s a kevés műtárgy építése külföldi cikkek fogyasztását is eredményezheti. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a 72 millióból ezen a címen 15%-ot, vagyis kereken 11 milliót veszünk fel, sokat vettünk fel. Már pedig nem kétséges, hogy az állatkivitel terén, minthogy e munkálatok révén a számított 9 milliónál magát állatkivitelünket minőségben és mennyiségben szemmelláthatólag nagyobb összeggel növelhetnők, ennek all miihónak 80%-os kamatozása, de az egész 72 milliónak is 12%%-os kamatozása volna aranyban biztosítva. Nem akarok hosszasabban időzni ilyen számításoknál, csak azt állítom, hogy mivel a kiadott költségek legnagyobb része szintén munkabér, körülbelül ez az arány a többi vízlevezetések terén is, s hogy azok révén rendszerint csekély befektetéssel hasonló eredményeket érhetünk el. Nagyon sajnálatos, hogy a javaslat maga nem ment keresztül eredeti formájában s nem adja meg a pénzügyi eszközöket, hogy e munkálat legalább is az eredetileg tervezett 20 év, sőt ennél is rövidebb idő alatt keresztülvitessék. A mai viszonyok között az átlagos 50%-os állami segítség szűkkeblű is. Hiszen például Ausztriában — pedig ott a gazdák sokkal jobb helyzetben vannak — 80—85%-ig terjed az állam és a tartományok hozzájárulása, holott náluk a vízfolyások távolról sincsenek úgy elhanyagolva, mint nálunk. Részemről az állam legnagyobb áldozatát is indokoltnak találnám ebben a kérdésben, mert ez nem jelent az államra terhet, hanem megmérhetetlen hasznot.