Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - III. Beliczay Endre: Vízimunkálatok, egyéb beruházások és a gazdasági válság

43 Vagy ki hajtsa végre ama más átszervezéseket is, amelyek a legújabb búzaértekezleten a búzaminőségek javításának és egyöntetűvé tételének tervével kapcsolatosan merültek fel s a gabonaterület csökkentésére és ennek terhére részben a szálas takarmánytermelő terület növelésére irányulnak? Hiszen minden gyökeres átszervezésnek a tőkehiányon kívül sokszor csalódott gazdaközönségünk gondolkodásával is számolni kell, mely most már a leghasznosabb állami beavatkozást is gyanakodva nézi, ha nem látja át azonnal annak hasznait. Tapasztalatom szerint igen nehezen kapható most már gazdaközönségünk arra, hogy szemes termelés céljára szánt területét nemcsak szálastakarmány, de más termények termelése céljából is csökkentse. De bár erre is feltétlenül szükség volna, tulaj donképen ennek az elcsépelt kívánságnak más téren is van megoldása. Szerintem ugyanis a takarmányhiány egy részének megszüntetése, nevezetesen jobbminőségű szálastakarmány előállítása, elsősorban az állami kezelés alatt nem álló folyók, patakok és egyéb vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó vízimunkálatok, ezzel egyidejűleg az elmocsárosodott rétek és legelők lecsapolása és a belvízlevezetés még megoldatlan kérdéseinek megoldása által is el volna érhető. Megoldható pedig e kérdés aránylag kis áldozattal anélkül, hogy ezzel kapcsolatosan mezőgazdaságunkat hirtelen újabb, szintén tőkét igénylő ismeretlen és bizonytalan átszervezésnek kellene alávetnünk. Itt kapcsolódik bele a vízimérnök a válság megoldásába s tulajdonképen ez mutatja, hogy mennyire időszerű az a vita, mely különleges vonatkozásból kiindulva, jelenleg folyamatban van. Mielőtt továbbmennék, közbevetőleg megemlítem, hogy hasonlóan egyes gazdákhoz, a takarmánykérdés további részét a szemes terményterület csökkentése nélkül, a legfontosabb szemestakarmány, tudniillik a kukoricatermelés fejlesztése révén vélem megoldhatónak. Ennek lehetőségeiről alább lesz szó. Visszatérve a szálas takarmány hiányára, világos, hogy a tárgyalás alatt levő ismert törvényjavaslat, tudniillik „az állami szabályozás alá nem eső vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó munkálatok állami támogatásáról szóló" is a fentvázolt szükségnek felismeréséből fakadt. Ugyanis maga a törvényjavaslat indokolása is felemlíti a következőket : ,,A háború alatt e vízfolyások oly elfajult állapotba jutottak, hogy azokon a munkálatok végrehajtása égetően sürgős." ,,A vízitársulatok gondozása és állami szabályozás alá nem eső vizeink kevés kivétellel siralmas állapotban vannak." Panaszolja, hogy az érdekeltek is igen hibásak, mert csak akkor mozdulnak meg, „ha a vízfolyás az éveken át tartó elhanyagolás folytán eredeti ősállapotába süllyedt vissza, amikor a patakot vagy vízfolyást a növényzet teljesen benőtte, a meder beiszapolódott, a rétek és legelők posvánnyá váltak s a gazdasági kár már elviselhetetlen lett." Végül, „hogy mily fontos feladatot kíván a törvényjavaslat megoldani, bizonyítja egyebek között az a rengeteg kár, mely az ország gazdaközönségét a mételykór következtében állatállományában éri s melynek leghatékonyabb ellenszere a vízfolyások rendezése és jókarbantartása." A törvényjavaslat egyébként azt a szándékot foglalja magában, hogy összesen 450,000 kat. holdat, leginkább rétek és legelőket mentesítsünk a vízkároktól, és pedig mintegy 72 milliós befektetéssel és az államnak átlag 50%-os hozzájárulása mellett.