Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

15 Ebben a célkitűzésben már korlát is van állítva. Az a korlát, hogy a talajokat agyonöntözni nem szabad, mert azzal a gazda ingyen dolgozó munkatársait, a talajéletet biztosító apró lényeket tenné tönkre. Arról is kell tehát a feltételeket kielégítő víz mellett gondoskodni, hogy a talajban mindig legyen levegő, abba mindig belejuthasson a levegő, a meleg is, mert különben nincsen hasznos talajélet. Ebből okszerűen következik az is, hogy nem minden talajt lehet egyformán öntözni és megérthetjük ebből azokat a balsikereket is, amikről Gubányi Károly az e Közlemények 1930 július—decemberi füzetében „Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei" című igen értékes tanulmányában is intő módon emlé­kezik meg. Megérthető az is, hogy még az öntözésre legalkalmasabb talajnál is feltétlenül kell arról gondoskodni, hogy az önkénytelenül feleslegesen rávitt nedves­séget minél gyorsabban eltávolítsuk s a talajba a levegő és víz útját megnyissuk. Természetesen emellett azt is kell az öntözéssel biztosítanunk, hogy az annak a révén adott és felülről lefelé tartó nedvesség összeérjen az alulról kapillárisán fel­emelkedővel és ne maradjon köztük száraz, vagy helyesebben kapillárisán kötött víznélküli réteg. Vizsgáljuk meg most már kissé közelebbről egyrészt a kötött, másrészt a kellő áteresztőképességű mezőgazdasági szempontból legkedvezőbb szerkezetű porózus, morzsalékos talajnak a vízzel szemben való viselkedését. A kötött talajok tudvalévően igen nehezen veszik be a vizet, de közismerten makacsul meg is tartják. Ez a tulajdonság a legszorosabban összefügg az agyag kolloidális szerkeze­tével, vagy talán mondhatnánk, szerkezetnélküliségével. Az ilyen talajokat tehát igen könnyű vízbefojtani, agyonöntözni, mert lecsapo­lásuk csak akkor sikeres, ha már alagcsövezve, vagy másként vannak vízáteresztővé téve. Ekkor azonban már nem kötöttek. Ezért van az, hogy a kötött talajok, ha teleszívták magukat téli nedvességgel, a rajtuk űzhető termeléshez szükséges kultúridő alatt vízpótlásra nem igen szorul­nak rá. Kellő téli nedvesség hiányában lehet csak szó nedvességpótlásról, de akkor is csak egyetlen kifogástalan mód, a permetező öntözés kerülhet szóba, amivel a vizet egyrészt a leggazdaságosabban, másrészt pedig a talaj víznyelőképességéhez mérten csurgalékvíz teremtése nélkül adagolhatjuk. Ebből a rövid vázlatból is kitűnik, hogy a talaj annál inkább rászorul az öntözésre, minél áteresztőbb természetű, minél inkább meg van annak a lehetősége, hogy a víz lefelé eltávozhatik. Az ilyen talajnál is fennáll azonban a vízfelesleg minél gyorsabban való eltávolításának igénye. Azonban annak szüksége viszonylag annál kisebb, minél áteresztőbb talajjal van dolgunk. Az ilyen talajt tehát annál nehezebb túl- vagy agyonöntözni, minél inkább rendelkezik a jelzett tulaj­donságokkal Mindezeket csak azért mondottam itten el, mert Alföldünkön, különösen a mélyebb részeken általában kötött talajok vannak, amiknek öntözésénél csak nagyon is megfontoltan lehet eljárni még akkor is, ha az öntözésre egyáltalában szükség van. * * * Amikor a tervezők millió és millió holdak öntözéséről beszélnek, megfeled­keznek arról, hogy az öntözendőknek vett területeken igen sok a kisbirtokos, akik

Next

/
Oldalképek
Tartalom