Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

16 az öntözést, ezt a szó szoros értelmében vett különleges művelési módot ma még nem ismerik, valamint megfeledkeznek arról is, hogy öntözési kényszerről nem lehet szó. Ha ezek mellett figyelembevesszük azt is, hogy a víz vezetését sok helyen a terepviszonyok akadályozzák, a rendszerint magasabban fekvő lakott területeket el kell kerülni, úgy magától kiadódik, hogy minden nagyobb kiterjedésű öntözésnél kimarad egy csomó olyan terület, ami vagy nem szorul rá az öntözésre, vagy más okból nem vonható abba bele. Mindezek tehát költségszaporítók. Az öntözésekkel kapcsolatban még egy néhány dologra kell rámutatnom, amik pedig igen lényegesek. Mindenekelőtt megemlítendő, hogy az öntözés egyben többtermelést is jelent, tehát világos, hogy az eddig nálunk űzött trágyázást úgy mennyiségileg, mint minőségileg meg kell változtatni, másként kell a földet művelni, ápolni, mert másként folyik le a talajélet. Ezek mellett az öntözés annyi aprólékos pepecseléssel jár, amit népünk — beleértve a gazdákat is — nem igen kedvel. Nem is ismeri. Ezt tehát meg kell tanulni. Nemcsak a gazdákat, hanem a munkásokat is fokoza­tosan rá kell nevelni. Ennek eszköze csak a kitartó, jó példaadás lehet. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy aki nálunk a rét és legelő öntö­zésre tenné a fősúlyt, az már eleve is nagyot tévedne. Öntözött gazdaságban csakis vegyes termeléssel lehet sikereket elérni, amiben igen előkelő helyet kell elfoglalni az állattenyésztés érdekében való takarmánytermelésnek, továbbá minden olyan termény előállításának, ami akár természetes, akár feldolgozott állapotban könnyeb­ben talál piacra. Ugyancsak arról sem lehet megfeledkezni, hogy a mai állapotok mellett az alföldi gazdák az annyira szükséges utak és gazdasági vasutak hiányában ma sem tudják terményeik olcsó és gyors szállítását megoldani, s hogy annál kevésbbé lesz ez lehetséges az öntözés révén előállított nagyobb mennyiségek mellett. Hozzá­tehető még ehhez, hogy a jó utak és vasutak valóságos talajjavítás számba mennek, amik a gazdaságban új ökonómiát, célszerűbb területkihasználást és helyesebb terménybeosztást, mindezek mellett pedig olyan termények előállítását teszik lehetővé, amikre azok hiányában gondolni sem lehet. Ha tehát azok öntözés nélkül is hatalmas tényezői az annyira hangoztatott több és jobbtermelésnek, mennyivel inkább azokká válnak öntözés mellett. Ha azután minden előfeltétel ki van elégítve, van még egy igen lényeges dolog : nélkülözhetetlen a termelésnek a vidék és talajviszonyok figyelembevétele mellett való helyes beosztása a felvevő piacok megszerzése, biztosítása mellett az értékesítés megszervezése. Mindezeket csak azért mondottam itten el, mert az öntözés rajongói abban a téves hitben vannak, hogy nálunk csak a tudás és az akarás hiányzik. Ám tegye­nek bármilyen nagyban kísérleteket, szerezzék meg az ezekhez szükséges területe­ket és rendezzék be azokat eszméik szerint. Ha igazukat nyilvánvalóvá tudják tenni, a mindig készen álló magántőke bizonyára szívesen vesz részt a kitűnő kamatozású befektetésekben. A tervezők pedig a maguk egyéni haszna mellett óriási szolgálatot tesznek a nemzetnek is, mert megtanítják arra, amit szerintük még nem tud. Csak az ország pénzét ne akarják igénybevenni, mert akkor önkény­telenül is üzletszaga lesz a dolognak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom