Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

7 Az ármentesítő töltések megépítése voltaképen nem más, mint az árvízi meder szabályozása. A védtöltések között a folyó még szabadon nyilváníthatja meg egyéni természetét. A természetébe való beavatkozás folytán fokozott erővel meg is teszi. Tehát a következő lépés nyilvánvalóan a középvízi medernek helyhezkötése, annak szabályozása. Ezt a lépést azonban nem lehet és nem is szabad addig megtenni, míg a megelőzőnek következményeként a vízfolyás újabb természete meg nem nyilvánult, meg nem mutatta újabb, a módosított viszonyoknak megfelelő egyéniségét. Hogy pedig a kisvízi, vagyis kisvizek alkalmával a hajózást biztosító mederrész szabályozása is okszerűen legyen megkezdhető, előbb ismét be kell várni a középvízi meder szabályozásának hatását és az azáltal ismét módosult alakban megjelenő, új egyéniség megnyilvánulását. Ebből a rövid vázlatból nemcsak az tűnik ki, hogy a folyók életébe való beavatkozásnak meg van a maga természetes sorrendje, de kitűnik az is, hogy a megelőző beavatkozás hatásának bevárása nélkül a következő lépést nem tehetjük meg. Hogyha pedig megtesszük, a legtöbbször igen súlyos következményű hibát követünk el. Ha folyószabályozások laikus bírálói ezeket az egyszerű és mindenki által könnyen érzékelhető igazságokat tekintetbe veszik, sok igaztalan vádjuk kártyavárként omlik össze. Hogy egyébként mit költött az állam a folyók szabályozására az 1867-i kiegyezéstől a fentebb is számításba vett 1913. év végéig, arra megemlíthetem, hogy az ezekre történt kiadások összege közel 300 millió pengő. * * * Az ármentesítésnek volt egy természetes, elkerülhetetlen velejárója, amit a munkálatokat végző társulatoknak szintén meg kellett oldaniok. Ez pedig a belvizek kérdése. Mielőtt most már tovább haladnék, röviden meg kell mondanom, hogy mi a belvizek szigorú fogalmi köre? Bélvizeken azokat a vizeket értjük, amik csapadékból, forrásokból vagy felfakadó talajvízből a védett és az árvédelmi töltések magasságáig terjedő területrészen, a töltések mögött a felületen összegyűlnek és amiknek szabad lefolyást éppen a töltések akadályozzák meg. Tehát nem számít belvíznek sem a talajvíz, sem pedig a földárja mindaddig, amíg az a felületre nem kerül ki. Minden olyan víz, ami a töltések magasságát meghaladó helyekről jut bele az ártérbe, az utóbbira nézve külvíz, amit legcélszerűbb a belvizektől elkülönítve levezetni. Amíg tehát a védtöltések nem épültek meg, a kiáradt vizek az áradás elmultával természetes mélyedésekben, erekben, mesterségesen létesített medrekben futottak össze és azokon át vonultak le részben vagy egészben a folyóba. Ugyanezt az utat követték azok a vizek is, amiket a töltések létesítése után belvizek néven foglalunk össze. A védtöltések azonban a belvizek szabad levonulását megakadályozzák. Hogy tehát az akadály csak időleges legyen, a töltésekbe azok alkalmas helyein belvízlevezető zsilipeket építettek bele. De a befogadók így is csak akkor engedték meg a belvizek levezetését, ha vízállásuk alacsonyabb volt a belvizek színénél.