Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

6 a vízmozgás törvényeit felismerte s azokat csak később foglalták képletekbe az amerikai Humphreis és Abbot a Mississippi folyamon. A folyók egyéni kezelésének szükségét pedig legelőször Kvassay Jenő hangoztatta, habár a Garonne-on F arg tie már meg is állapította a mederváltozás törvényeit és kidolgozta azokat az alapelveket, amik az árvédelmi töltések vezetése tekintetében irányadók. Fargue után Girardcm volt az, aki a kisvízi mederszabályozásának alapelveit a Rhóne-on mindenkor való hajózhatás biztosítása feltételeinek kutatása közben meghatározta. Az eddig elmondottakból már kitetszik, hogy az először megoldandó feladat a folyók árvizei kiöntéseinek megakadályozása, vagyis ármentesítő töltések építése volt, amit röviden, egy szóval ármentesítésnek nevezünk. Első látszatra roppant egyszerű feladat, alapos betekintés után pedig igen súlyos, nehéz dolog. Hogy a sok figyelembeveendő és előre elbírálandó szempont közül csupán egyet említsek, az a betöltésezés, vagyis a vizek szétterülésének megakadályozása folytán szükségszerűen és elháríthatlanul bekövetkező árvízszínemelkedés. Ennek megállapítása még akkor is igen nehezen és pontosan meg nem oldható feladat, ha például valamely folyó mentén már csak egyetlen nyilt, vagyis betöltésezetlen ártér van. Erre legalkalmasabb példa a borsodi nyiltártér betöltésezése után úgy az ártér mellett, mint feljebb és lejebb várható árvízszínemelkedés meghatározása, amire eddig már több alapos tanulmány is készült, de mindegyik más és más eredménnyel. Már pedig ettől függ a védtöltések magasságának a kellő biztonság figyelembevételével való megszabása. Ezek a nehézségek és bizonytalanságok, valamint az a körülmény, hogy a tiszai védtöltések csak egymásután, de nem természetes sorrendben, hanem a vízitársulatok elhatározása sorrendjében épülvén meg, a gátak csak a tapasztalás folytán való és legtöbbször ismételt fejelés után érték el mai magasságukat. Hogy az árvizek színének emelkedése és a betöltésezés folytán a zárt mederből, a középvízi mederből kilépő vizek sebességének megnövekedése a mederfenék mélyítésével járt, az csak természetes. Hogy ezek milyen mérvűek lehetnek, arra talán elég annak megemlítése, hogy 1842 óta 1919-ig Szegednél az árvízszín 3 méterrel emelkedett, a kisvízszín pedig a mederbeágyazódás folyományaként 2 méterrel csökkent, vagyis a folyó úgynevezett vízjátéka 5 méterrel növekedett meg. Hogy Nagymagyarország mit végzett az ármentesítések terén, arra az 1913. év végéig érvényes következő hivatalos adatokat idézhetem : k. hold km. Ármentesített terület a Duna völgyében 2,165,596, a védtöltések hossza 2,825 „ Tisza „ 4,147,995, „ 3,555 Az ármentesített terület összesen 6,313,591, a védtöltések hossza 6,380 Az ármentesített terület tehát nagyobb, mint Hollandia egész művelt területe. Ebből az egész világon egyedülálló nagyságú árterületből Trianon csak 57-14%-ot, vagyis 3,607,705 k. holdat hagyott meg és nem egy egységes árterületet szelt ketté, sőt háromfelé is, növelve ezzel a békekötés áldásait. Nehogy azonban az avatatlan olvasó abban a hitben legyen, hogy az ármentesítések már mindenütt megvannak, egyszerűen utalok a fentebb már említett borsodi nyiltártérre, aminek nagysága körülbelül 60,000 k. hold. Mielőtt fejtegetéseimben most már továbbmennék, egy dologra kell kitérnem.