Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vass Leó: Dr. ing. Černy Jaroszláv prágai tanárnak az 1929. évi tokiói világenergia konferenciára küldött jelentése

209 javára kezelje. E feladat érdekében minden államnak elsősorban a vízgazdasági közszolgálatot kell jól megszerveznie, amely a célnak megfelelő vízjogi törvényekkel és rendeletekkel működik. A vízjog foglalja össze, elégítse ki a lakosságnak a vízre irányuló minden igényét, szabályozza azokat a bonyodalmakat, melyek a vízzel szemben a legkülönbözőbb, ellentétes érdekű érdekeltségek által támasztott követelésekből származnak, mert ritkán lehet mindezeket az érdekeket egyidejűen kielégíteni. Gondoskodjék azonkívül a vízjog a vízben kihasználatlanul szunnyadó erők gazdasági értékesítéséről. A különböző államok törvényei és azok végrehajtási utasításai nagyjában hasonlók egymáshoz. Erre vonatkozóan hozta az 1926. évi baseli világenergia konferencia a következő határozatot : „A közérdek szempontjából fontos volna pontos felvilágosításokat szerezni a különböző országoknak a vízerők kihasználására vonatkozó törvényeiről s azokat összehasonlítani. Erre a célra a végrehajtó bizottság útján jelentést kér a különböző országban érvényben lévő törvényekről." Ez a határozat indította meg azt a nagy nemzetközi munkát, amely természetszerűen csak hosszú évek során vezethet eredményre. Fontos tehát, hogy mielőbb hozzáfogjunk. * * * A szóbanlevő mű célja az, hogy összehasonlítsa a különböző országok vízitörvényeit, s az összehasonlítás útján megállapítsa, hogy mennyiben egyeznek, vagy mennyiben térnek el egymástól, mert ilymódon tűnnek ki leginkább az egyes törvények előnyei, vagy hiányai. Hangsúlyozza a szerző, hogy egyelőre csak a vízfolyásokra vonatkozó törvényekkel foglalkozik. A vízfolyás lényegénél, alkatánál és rendeltetésénél fogva a közre nézve olyan nagyjelentőségű, hogy senkinek önkényes rendelkezésre át nem engedhető, olyan tulajdonjog tárgya nem lehet, mely a tulajdonosnak tetszésére bízza, hogy azt ne használja, vagy esetleg megsemmisítse, hanem természeténél fogva mellőzhetetlen lévén, a közérdeket kell szolgálnia. Természete ellenére a folyóvizet egyes államok vízitörvényei a magántulajdonnak juttatták. A római jog a vízfolyásokat köz-, vagy magánvizeknek nevezi, aszerint, amint állandó vízfolyások, vagy pedig vizük csak az év egv részében kerül lefolyásra, mint például a hegyi vadpatakoknál, melyeknek medre csak a hóolvadás, vagy nagy esőzések idején telik meg gyakran kártevő vizekkel. Ezt a jogi alapelvet lényegében nem változtatta meg az olasz vízitörvény, az 1865. évi polgári törvény, valamint a 2248/1865, 2644/1884 és a 2161/1919. számú törvény sem. A vízfolyások megtartották közigazgatásjogi jellegüket Franciaországban is, az 1898. évi vízi, valamint a vízerő kihasználásáról szóló 1919. évi törvényben, az Elzász-Lotaringiára érvényes 1891. évi vízitörvényben, továbbá az 1900. évi württembergi vízitörvényben, az 1885. évi XXIII. és az 1913. évi XI. magyar vízjogi törvényben, valamint Romániában a vízjogról és a vízerőről szóló 1924. évi törvényekben, a litván 1921. évi (az agrárreformról szóló) törvényben, Oroszország új törvénykezésében (az 1918. évi törvény állami tulajdonnak nyilvánította a földbirtokot és a vizeket), végül az Északamerikai Egyesült Államokban az 1920. évi vízerőtörvényben, Kanada 1919. évi vízitörvényében és az 1915. évi ausztráliai törvényben. Az 1909. évi szász vízitörvény olykép kerüli meg a vízfolyások jogi jellegéVizügyi Közlemények. 14