Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vass Leó: Dr. ing. Černy Jaroszláv prágai tanárnak az 1929. évi tokiói világenergia konferenciára küldött jelentése

210 nek kérdésében való állásfoglalást, hogy a vízhasználatot közigazgatási szempontból szabályozza, de különböző fejezetekben olyan vizekről tesz említést, melyek magántulajdonban vannak. Ezzel szemben más államok vízjogi törvényei a vízfolyásokat köz- és magánvizekre osztják, ami a vízügyi igazgatást dualisztikussá teszi, mert részben a közigazgatási, részben a magánjogra támaszkodik, s ennek megfelelően egyszer közigazgatási hatóságok, máskor bíróságok illetékességét mondja ki. Az ebből származó nehézségek a vízjogi törvények közigazgatásjogi jellegének hátrányára vannak. E csoportba tartoznak Ausztria, Lengyelország, Bajorország és Baden. Az osztrák birodalmi vízjogi törvény (93/1869.) és az 1870. évi tartományi vízjogi törvény minden hajózható vízfolyást közvíznek nyilvánít, s a többi vízfolyást csak annyiban tekinti közvíznek, amennyiben törvényes, vagy egyéb magánjogi címen nem tartozik másnak a tulajdonába. Az 1922. évi lengyel vízjogi törvény a vízfolyások jogi jellegének tekintetében az osztrák vízjogi törvény álláspontján van. Az 1907. évi bajor vízjogi törvény köz- és magánvizeket különböztet meg azzal, hogy magánvízfolyások lehetnek úgy az állam, mint magánosok tulajdonában. Az 1913. évi porosz vízjogi törvény első-, másod- és harmadrangú vízfolyásokat különböztet meg. Az elsőrendű vízfolyások az állam, a másod- és harmadrendűek pedig — föltéve, hogy tulajdonviszonyaikra nézve nem történt más rendelkezés —• a parti birtokosok tulajdonába tartoznak. A vizek ilyen értelmű osztályozásának részben szintén magánjogi jellege van. Az 1913. évi badeni vízjogi törvény szintén köz- és magánvízfolyásokat különböztet meg. A vízerők hasznosításáról szóló 1916. évi svájci törvény közvizeknek nyilvánítja azokat a tavakat, folyókat, patakokat és csatornákat, melyeket magántulajdonként senki sem igazoltat és azokat a vizeket, melyek — bár magántulajdonban vannak — vízerők hasznosítása tekintetében a kantonok által a közvizekhez hasonlókká tétetnek. A csehszlovák köztársaságban, amennyiben új törvények nem hozattak — az egykori osztrák-magyar monarchia vízjogi törvényei maradtak érvényben olyképen, hogy Cseh- és Morvaországban, valamint Sziléziában az 1869. évi osztrák birodalmi és az 1870. évi osztrák tartományi vízjogi törvény van érvényben, mely vízfolyások tekintetében köz- és magánvizeket különböztet meg, a Tót- és a Ruténföldön pedig az 1885. évi XXIII. és az 1913. évi XVIII. magyar vízjogi törvény, mely ilyen megkülönböztetést nem tesz, a víz tulajdonjogának fogalmát el nem ismeri, s így közvetve kimondja, hogy minden vízfolyás közvíznek tekintendő. A Cseh- és Morvaországban, valamint Sziléziában érvényben levő vízjogi törvények minden olyan vízjogi kérdésben, amely a víz használatára, elvezetésére és az ellene való védekezésre vonatkozik, megállapítják ugyan a politikai (közigazgatási) hatóságok illetékességét, ezzel szemben azonban túlnyomóan mégis magánjogi természetűek azok az alapelvek, amelyekben a vízjogi törvényeknek főkép a vizek jogi jellegére és jogviszonyára vonatkozó rendelkezései gyökereznek. A tartományi vízjogi törvény 1. §-a ugyanis azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a vizek jogi jellege az általános polgári törvénykönyv alapelvei, de főkép e tartományi vízjogi törvény 2—7. §-aiban foglalt rendelkezések szerint ítélendő meg. így például a tartományi vízjogi törvény 3. §-a azt mondja, hogy az általános polgári törvénykönyvnek a tulajdont védő intézkedései e 3. § rendelkezéseit nem érintik, a cseh tartományi vízjogi törvény 102. §-a, valamint a morva és sziléziai tartományi