Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)
1. füzet - VI. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. t.-c. 40. §-a alapján elrendelhető mederméretek
199 Ennél csak arról kell gondoskodni, hogy belőle az állatok a tápláló csatornába és azon át a vízfolyásba bele ne juthassanak. Olyan helyeken, ahol a vízfolyáson átszekereznek, állatokat hajtanak át, természetesen leghelyesebb megfelelő áthidalások készítése, de ha ez bármilyen okból nem vihető keresztül, a feneket és a lejárókat okvetlenül szilárd anyaggal kell burkolni és azokat úgy elkorlátolni, hogy a korlát egyrészt vízlefolyási akadály ne legyen, másrészt pedig a szekereknek és állatoknak a medren való keresztülhaladását ne akadályozza. Végül a későbbi utántisztogatás megkönnyítése érdekében célszerű a kiásott fenék magasságának a fenékszínéig bevert erős karókkal alkalmas távolságokban való fixálása (a karók helyének a parton való megjelölése mellett).