Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VI. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. t.-c. 40. §-a alapján elrendelhető mederméretek

197 h

1 = 0-443 m, a parabola pedig 7гj = 0-54 m magasságban érinti, tehát a kúpszelet fenekek a nedves szelvényen belül esnek. Ha most már azt a kérdést vetjük fel, milyen fenékszélességgel ássuk ki a medret, hogy az a várható deformációk után is megfeleljen a szükséges vízelvezetőképességnek, b — 1-60 és b = 1-62 m közt választhatunk. Mivel pedig célszerűbb a kedvezőtlenebb esetet választani, a kiásást b = 1-62 m fenékszélességgel fogjuk végezni a közönséges, feliszapolódásnélküli szelvény b = 1-48 m fenékszélessége helyett. Mindenesetre felvethető még az a kérdés, mennyivel nagyobb az éppen számításbavett vízmélységnek megfelelő burkolótrapéz keresztszelvénye annál a trapézénál, amit a feliszapolódásra való tekintet nélkül számítottunk ki ? Láttuk, hogy a feliszapolódás nélkül számított trapéz keresztszelvénye F = 3-443 m

2. Ha most már kiszámítjuk a körív szerint való feliszapolódás mellett b = 1-60 m fenékszélességű burkoló trapéz kiásandó szelvényét, azt F = 3-575 m

2-nek találjuk, vagyis a folyóméterenként való szelvényterület növekedés 0-132 ni

2. Ugyanígy számítva a parabolikusan feliszapolódó fenék mellett szükséges b = 1-62 m fenékszélességű burkoló trapéz szelvényét, azt F - 3-597 m

2-nek találjuk s így a folyóméterenként való szelvényterületnövekedés 0-154 m

2. Az utóbbihoz szükséges fenékszélességgel ásva ki a vízfolyást, azt látjuk, hogy a szelvényterületet közel 4-5%-kal növesztettük meg, tehát a földmunka is ennyivel emelkedik. Ezzel a csekély többlettel azonban azt értük el, hogy szelvényünk a meder várható deformációja, okvetlenül bekövetkező alakváltozása és bizonyos növényzet felverődése után is megfelelő marad. Ezt a csekély költségtöbbletet pedig a nagyobb megnyugvás érdekében megtakarítani nem szabad. Még egy fontos megjegyzés teendő. Tudjuk ugyanis, hogy a kanyarulatok a meder ellenállását megnövelik és a medret úgy igyekeznek átalakítani, hogy a kanyarulat homorú oldalán a rézsűket erősebben támadják, a másik oldalon pedig hordaléklerakódást idéznek elő. Bár kisebb vízfolyásoknál a partok most említett változása nem mindig következik be elég gyorsan, mégis célszerű, ha a domború partokon az oldalrézsűket az egyenes, vagy közel egyenes szakaszokon alkalmazottnál laposabbra ássuk ki. Az előbb kiszámított példa esetében a kanyarulatok domború oldalán célszerűen alkalmazható rézsű a kanyarulat erősségéhez képest %—

3/

5 közt változhat. A mostani fejezet nem hagyható el anélkül, hogy egy többször elkövetett hiba feltétlen mellőzésének szükségére rá ne mutassak, aminek elkövetésére rendszerint áltakarékosság vagy pedig téves felfogás viszi rá a tervezőt. Ez pedig az, hogy a meder emésztési képességének kiszámításánál a kiásás folytán kikerülő és a partokon depóniákba, lerakott földanyag révén nem szabad sohasem úgy számítani, hogy a levezetendő vizet csak akkor vezesse le, ha, az a partok magasságán már túlemelkedik. Ez nemcsak az alapélv meghamisítása, hanem legtöbbször jóvátehetetlen hibák forrása is. V. Hidak, gátak, zsilipek. A természetes fejlettségnek megfelelően előállított állapot olyan, amihez minden érdeknek a legszorosabban alkalmazkodnia kell. Miután azonban a vízfolyások nagy árvizei feltétlenül nagyobbak a mederben kiöntés nélkül megférők-