Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - III. Kun László: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire

108 Az erdőnek a csapadékra többféle hatása van. Először is a lombozat, az ágak, a törzsek már fölveszik az esőcseppek első ütését és ezáltal azok sebességét csökkentik, majd az ütődés következtében az esőcseppek a levegőben széjjelverődnek, közben párolognak és a leveleken, ágakon és törzseken a talajig peregnek le. Az erdővel borított területen az egyes fák közeit rendesen bokrok, az erdő aljnövényzete és száraz ágak borítják, amelyek ismét megtörik az eső erejét. Az erdőtalaj legfelső rétege az évek óta lehullott levelekből, ágakból, mohából álló alom, amely némelykor 152-5 mm vastag abszorbeáló képességű réteget ad. Ez a réteg a széltől és naptól védve lévén, hirtelen felületi elpárolgást nem szenved és elősegíti a víznek a talaj mélyébe való beszivárgását. A humuszréteg minőségileg és mennyiségileg változik az erdők típusa, helye és használata szerint. Minőségileg a fenyőerdők humusza csapadékvisszatartás szempontjából hatékonyabb, mert a nedvességet jobban magába szívja, mint a keményfaerdőké. Mennyiségileg legnagyobb a humusz az északi, illetőleg a magasfekvéső fenyő- és legkisebb a déli kemény lombfaerdőkben, ahol ezeknek évenkénti égetése ezt a vegetációra nézve hasznos réteget a leghamarabb és tökéletesen tönkreteszi. A humuszréteg igen nagy mennyiségű vizet képes abszorbeálni, elpárolgásra és elszivárgásra megtartani. Az abszorbeált nedvesség mennyisége változó, de átlagban fölvehető, hogy a humusz minden centiméternyi rétege 2-5 mm vastagságú vízoszlopot képes fölszívni és megtartani. Bázisul a tanulmány keretében ezt az adatot fogadták el. Időlegesen azonban az erdők még ennél is több vizet tartanak vissza és ezenfelül az erdők talaja teljes abszorbeáló képességét az első rövid zápornál ki sem fejti. Mialatt a humuszréteg a csapadékot abszorbeálja, a fák koronája és az aljnövényzet is visszatartanak bizonyos mennyiségű vizet, késleltetve a lefolyást. Ily együttes hatás mellett a jó állapotban levő erdők még abnormális nagy esőknek a vizeit is visszatarthatják. Följegyzések vannak rendkívüli esetekről, mikor a legmeredekebb talajon fekvő erdők 61-—71 mm csapadéknál sem adtak fölös vizet, ami egyrészt az eső ideje alatt végbemenő párolgásnak és szivárgásnak tudható be, másrészt pedig magyarázatul szolgálhat az is, hogy az erdő fái mint mechanikai akadályok, mint számtalan kis duzzasztógát is szerepelnek és késleltetik a lefolyást. A nem abszorbeálódott csapadék a vegetáció gomolyagába kerül és lassan keresi meg a lefolyó utat. Erdős területeken sokszor napok, hetek telnek el, míg a csapadék a recipiensbe jut, sőt még a bejutás előtt az atmoszférába is kerülhet. Ezzel ellentétben az erdők hiányában a vízlevezetőbe pár óra alatt lefolyik. Az erdő, a bokrok és a humuszréteg jótékony hatása azonban nemcsak az említett szerepben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a talajnak csapadékbefogadóképességét növeli. A fák és bokrok a talajt a nap heve ellen védik, gyökereik a talajt tartják. Ugyancsak a fák, bokrok és humuszréteg konzerválja a csapadékot akkor is, ha az hó alakjában jelentkezik. Ha az eső sima, fagyott talajra esik, arról gyorsan lefut ; az erdőben azonban még télen is — mikor a föld felszíne a szabadban különben fagyott — a hóolvadás vize a nyilt réseken behatolhat a fagyástól védett rétegekbe és a talaj azt fölveheti. További hatása az erdőknek, hogy a vízgyűjtő patakjainak vízmennyiségét állandósítja, szabályozza azok lefolyását, késlelteti az árvíz kulminációját, a lefolyó vízmennyiséget hosszabb időre tolja ki, a kimosásokat meggátolja és a folyók