Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
1. füzet - VII. Kisebb közlemények
94 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. I. „Gazdasági ásványtan és talaj ismeret." A m. kir. földmívele'sügyi minisztérium megbízásából írta: Treitz Péter íőgeológus. 1929. „Pátria"-nyomda. Meglehetősen szokatlan e „Közlemények" hasábjain a vízitechnika tárgykörén kívüleső szakkönyvekkel való foglalkozás. Ezúttal mégis le kell térnünk a szokott nyomról. Tesszük ezt elsősorban azért, mert a talajismeret minden kultúrtechnikusra elsőrendű fontosságú, mert hiszen anélkül semmiféle okszerű talajjavítást nem csinálhat. Ebben a tekintetben pedig a mű elsőrangút nyújt és megállapítható, hogy beható tanulmányozása minden kultúrmérnök szükséglete. Mindezekhez hozzá kell tenni, hogy kellő gondossággal, kerüli a tudományos irodalomnak, néha nagyon is sajnálatos, azt a tulajdonságát, hogy előadása, éppen a túlzott tudományosság miatt, nem specialista előtt néha kevésbé világos. Ennek a műnek nyelvezete magyaros, előadása, közérthetősége mellett, tömör és világos. Van azonban ennek a kitűnő munkának egy része, amelyik „Az elszíkesedés az Alföldön" címet viselve, hozzászólást követel. Ebben a szerző elismeri, hogy az Alföld talajának kiszárítása — amin félreérthetetlenül a belvizek levezetését érti — bár sok százezer holddal növelte az ország termőterületét, más oldalról azonban nagy és országos bajnak lett sziilőoka. Elmondja ugyanis, hogy a belvízlevezetés nemcsak a felületi vizeket tüntette el, hanem még az Alföld altalajában télen raktározott talajvizek „gyors elpárolgását" is maga után vonta és ezzel a föld árját lesülyesztette. Szóval nemcsak a felszín, hanem az altalaj is kiszáradt, amivel kapcsolatban az új baj, az elszíkesedés jelentkezett. Elismeri ugyan, hogy „a szikesek a belvízrendezés előtt is megvoltak 1 1, de nem lehetett őket észrevenni, mert akkor legalább jó fütermést adtak. Most azonban már értéktelenek. Azelőtt jó legelők voltak rajtuk, a magasabb részek jól megtermettek a búzát, ma pedig terméketlenek. Alább rámutat arra, hogy mindez nem országos veszedelem, hanem múló baj. amit országos talajjavítási akcióval: „meszezéssel, márgázással" meg lehet szüntetni. Ekkor azonban, szerinte, arra lehetünk elkészülve, hogy a belvízcsatornák a tavasz és nyár folyamán üresen maradnak és fölöslegesekké válnak, mert az említett talajjavítás folytán a talaj vízáteresztőképessége helyreáll, beissza a vizet, s az többé nem jut bele a csatornákba. Szerző a most idézettek alapjait már az 1924-ben megjelent „A sós és szikes talajok természetrajza" című művében lerakta, s most csak összefoglaló képet adott ottan kifejtett felfogásáról. íme tehát újból itt van előttünk az utóbbi időben minduntalan fölmerülő vád az alföldi belvízrendezések ellen. Az Alföld elszíkesedésének a belvízrendezésre való visszavezetése eredetileg egy alaposan félreértett dolog következménye. Mikor Kvassay Jenő, a minden idők legnagyobb magyar kultúrmérnöke, a mult évszázad nyolcvanas éveiben egyik müvében a szikekről írt, akkor a bizonyos szempontból vizsgált szikeseket, tisztán becslés alapján, 500.000 kat. holdra tette. Hozzá kell ehhez tennem, hogy akkor a belvízrendezéseknek még csak csekély része volt végrehajtva.
