Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - IV. Kenessey Béla: Lefolyási tényezők és retenciók. Hidrológiai tanulmány

65 nagynak kell a mi viszonyaink között minősítenünk. Es ez tényleg így is van, mert ha a tényleges minimális vízhozományból a Lauterburg-féle előbb felírt képlet alapján kiszámítjuk a források által való táplálást, akkor a táblázat utolsó rovatában feltüntetett értékeket kapjuk. Pedig valószínű, hogy e táblázat első rovatában feltüntetett minimális vizeknél kisebbek is vannak. Megjegyzendő még az is, hogy a svájci viszonyok közt megfelelő q — 0'45 érték a mi viszonyaink közt feltétlenül alacsony, mert ha a növényzet befolyását azonosnak is vehetjük, nálunk sokkal melegebben vannak és így a párolgás befolyása sokkal nagyobb. Erre vonatkozó és itten nem részletezett számításaim szerint a vizsgált vízfolyásoknál átlagban o = 0'51 érték felel meg. Az eredmények a feltétlen pontosságra való igény nélkül igazolják, hogy bár maga a legkisebb vizekre felállított Lauterburg-ié\e képlet alakilag helyes is lehet, annak q értéke nálunk aránytalanul kisebb. Szerepet játszanak ebben a svájciaktól eltérő klimatológiai viszonyok mellett a vízvidékek geológiai viszonyai is, amennyiben a mélybe levonuló vizek olyan mélyre érhetnek le, hogy a megfigyelt szakaszokon belül a forrásokat alig táplálják. 3. A retenció. Az előző fejezetben felsoroltam azokat a tényezőket, amik a lefolyási tényezőket befolyásolják. A vizsgálat révén megállapított lefolyási tényezők bizonyára jellemzői az egyes vízvidékeknek, de amint az alábbiakból ki fog tűnni, nem abszolút értelemben jellemzőek. Hogy az abszolút értelemben jellemző tényezővel megismerkedhessünk, foglalkoznunk kell a csapadéknak azzal a részével is, amelyik a lefolyásból visszamarad, s amit Intze a csapadékhoz hasonlóan vízrétegben fejezvén ki, Vvrlustliohe-nek nevez. Ezt a lefolyásból visszamaradó, a viszonyok folytán visszatartott részt, jobb kifejezés hiányában, retcnciónak nevezem és az alábbiakban r-el jelölöm. A vizsgált vízfolyásoknál jellemző, hogy a retenció sokkal szűkebb határok közt mozog, mint a lefolyási tényező. Ezt bőségesen igazolják a következők : Ha a maximális lefolyás esetében mutatkozó lefolyási tényezőből levonjuk a közepes lefolyásnak megfelelő tényezőket, a különbség az utóbbiaknak 64—100%-a, közepesen 88%-a, ezzel szemben a legnagyobb lefolyásokkal összefüggő minimális retenciók szélső •értékei, a közepesekhez viszonyítva, 19—48% eltérést adnak, s középértékük 29%. Epen így a minimális lefolyások szélső- és középértékei közti különbség 39—57—107"/o, míg ezzel szemben a retenciók legmagasabb értékeinek kilengése szélső ós középértékben 15—31—51%. Mindenesetre sajnálatosnak kell tartanom, hogy a retenciókat a tudományos irodalom eddig meglehetősen elhanyagolta, pedig igen sok esetben olyan jelenségeket is beszédesen magyaráznak meg, amiket a lefolyási tényezőkből közvetlenül kiolvasni lehetetlen. A völgyzárógátak révén világhírre szert tett Intze csak mintegy mellékesen említi meg, hogy az általa vizsgált esetekben a „Verlusthöhe" 300— 350 mm, s megjegyzi, hogy ha valamely esetben ennél nagyobb értéket találunk, az külön megvizsgálásra szorul. Nem mondja ugyan, de sejtetni látszik azt, hogy az említett értékek standardok. Itt jegyzem meg azt is, hogy Mattem a Sengbach völgyében 290 mm értéket talált. Nem lehet kétséges, hogy ilyen alacsony retenciót csakis azért találtak, mert a vizsgált esetek meredek, magas hegyvidékre és emellett olyanokra vonatkoztak, amik5