Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - II. Dr. Luncz Géza: Vadpatakszabályozási eljárások a francia Alpesekben

26 G) A meder irányának elterelése. Lássuk ezek után a meder irányának megváltoztatására szolgáló berendezéseket. Ezeket a berendezéseket (párhuzamos műveket, sarkantyúkat) ma már inkább csak a folyók középső és alsó hordaléklerakó szakaszain alkalmazzák. A magas hegyvidék vadpatakain csak elvétve találkozunk velük. Mégis előfordul több esetben, hogy az előrelátható nagy katasztrófa bekövetkezését, vagy a már bekövetkezett rombolás továbbterjedését még az igen nagy lejtésű magasfekvésű helyek vadpatakainak felső szakaszán sem lehet másképen megakadályozni, mint csak a meder elterelésével. A legnehezebb feladat megoldása vár a tervezőre abban az ecetben, ha a legzordabb viszonyok mellett a sokszor többszáz méteres mélységig majdnem függőleges partok közötti szakadék alján óriási sebességgel tovarohanó patak vizét kell új mederbe vezetni. A feladat megoldását avval a legjellemzőbb példával mutatom be, melyet a földkerekség egyik legnagyszerűbb vad patakszabályozási mű alkotásának ismerünk. Savoie-ban, Augueblanche község közelében, a Morei nevű vadpatak, a majdnem 3000 (2834) méter magas Cheval-noir hegyről jövő Secheronnal történt egyesülése után a réteges palakőzetben vájt többszáz méter mély szakadékban, óriási lejtéssel száguld az Isère folyó felé. A mult század 80-as éveiben az alávájt hegyoldal lecsúszott, s a hegycsuszamlás egy kisebb községet temetett maga alá. A további alávájásoktól feltétlen bizonysággal további, s még sokkal nagyobb hegycsuszamlásokat, virágzó községek eltemetését lehetett volna várni. A patakot tehát mindenáron meg kellett fékezni De ilyen nehéz viszonyok között milyen legyen a megoldás? Párhuzamos művek, sarkantyúk építésére gondolni sem lehetett. Hordalékfelfogó, illetőleg a víz erejét, sebességét csökkentő gátak építésétől sem várhattak eredményt, mert a gátakat az állandó hegyomlások úgyis betemették volna. Az volt tehát az egyetlen megoldási mód, hogy a patak vizét, a veszélyezettel ellentétes partoldalon, a csuszamlásnak ki nem tett, keményebb kőzetű hegy belsején átépített, sziklába vájt, alagútszerű földalatti zárt csatornán vezették el a veszélyeztetett helyről. Az alagút 1895-ben készült el. Keresztszelvényét a 12. kép mutatja. Alapozása úgy történt, hogy a kőtörmelék- és kavicságyazásba 50 cm vastag betonréteget öntöttek s erre falazták rá, cementhabarcsba rakva, a csatornafenéket, egy sor, 40 cm magas, 40 cm széles és 30 cm mély, simára faragott kőkockákból. Az oldalfalakat és a bol9. kép. Egymáshoz erősített rőzsekévékkel vagy rőzsekolbászokkal végzett mederszabályozás egy Meylan község közelében keletkezett új kisebb vízmosásban. (Isère departementban.)