Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

43 A nagyobb területekre tervezett műöntözések első kísérletei azt igazolták, hogy itt a sikeres gazdálkodáshoz úgy a munkából, mint a szaktudásból is jelentékenyen több szükséges, mint amennyit az öreg gazdák eddig kifejtettek és alkalmaztak. Ôk a dolgot eleinte úgy képzelték, hogy mindössze csak meg kell nyitni a csatornákat és az öntözővízből lehetőleg minél többet kell ráereszteni a szomjas területekre. A csoda azután már magától is megnyilvánul. Az eredmény a valóságban egészen máskép ütött ki. Nagyon sok gazda évekig hiába várta a vizet kész csatornáiban, azok bizony egész évben szárazon maradtak. Az öntözővíz helyett a fizetendő munkadíjak túlbőséges áradata szakadt a nyakába, még mielőtt nagy költségeinek valami csekélyke hasznát láthatta is volna. így azután természetes, hogy lassanként a kormányzat is belátta, hogy befektetett tőkéjének egyelőre még a kamatait sem hajthatja be az öntözéssel boldogított gazdákon. Másrészt az is bizonyos lett, hogy a megkezdett öntözési politikát most már nem lehetett a nélkül abbahagyni, hogy nagyösszegű közpénzek ne menjenek teljesen veszendőbe. Viktória állam vezető elemeinek mindez sokáig nagy gondot okozott. Ebben az időben egy tisztán üzletemberekből álló vállalkozó-csoport azt az ajánlatot tette, hogy a kormányzat a befektetett milliók megmentésére fektessen be mégegyszerannyi tőkét, aztán sajátítsa ki a már csatornázott területeket és adja azokat bérbe a vállalkozó pénzcsoportnak, amely majd a földeket kisebb terjedelmű farmokra osztja fel és Indiából hozott földművelőkkel telepíti be és tartja művelésben. Tudvalevő dolog, hogy az angoloknak Egyiptomban, Indiában és újabban Mezopotámiában az Eufrátes és Tigris folyók völgyében nagyszerűen jövedelmező, gigantikus öntözési vállalkozásaik vannak, amelyeknek gazdasági sikere és jövedelmezősége elsősorban a vízgazdálkodáshoz szokott szorgalmas és igénytelen bennszülött népesség készséges közreműködésén fordul meg. Az ajánlatot tevő vállalkozók biztosak voltak benne, hogy ezekből a kitűnő földművesekből könnyen sikerül majd néhány ezer embert a csatornázott területekre áttelepíteni és ott velük jövedelmező termelést megindítani . . . Ez a terv azonban egyáltalán nem bizonyult kivihetőnek. Az ausztráliai azt vallja, hogy hazája — a szép déli kontinens — kizárólag a fehér ember öröksége és hogy onnan a színes fajhoz tartozó népek minden időre ki vannak zárva. Az angolszász ember általában az ázsiai színes népet magánál sokkal alsóbbrendűnek tartja és ezen alapon az ausztráliai szervezett munkásság az ilyféle kisigényű, olcsó és szorgalmas népség betelepülését semmiképen meg nem tűrné. Az ajánlat tehát épp abban az időben, amikor odalent a Fehér Ausztrália elvét még a leghangosabban hirdették, komolyan szóba sem jöhetett. Valami egészen más megoldásról kellett tehát gondoskodni, ami a speciális ausztráliai viszonyok és gondolkodási mód mellett gyakorlatilag is megvalósítható, így történt azután, hogy végre Viktória állam kormányzata az Északamerikai Egyesült Államok műöntözési szakértőihez fordult tanácsért és segítségért. Az északamerikai Unió vízépítési ügyeinek vezetősége, az úgynevezett „Reclamation-Commission" nagy megértéssel bírálta el az eléje tárt bonyolult ügyet és hamarosan meg is adta reá a választ és a gyakorlati tanácsot. A bizottság azt ajánlotta, hogy Viktória állam kormányzata legelőször is