Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

42 Évekig folytatott ilyféle rendszertelen munkák után az eredmények még mindig annyira bizonytalanok maradtak, hogy az állam befektetett tőkéje kamatait sem tudta biztosítani, mert a műöntözésekben érdekelt gazdák a várt eredmények elmaradása miatt a reájuk kivetett vízdíjakat képtelenek voltak megfizetni. A vízművek már elkészült szakaszain a gazdák szines álomképei, a busás jövedelmek egyáltalán nem akartak jelentkezni, a költségek pedig évről-évre folyton csak szaporodtak. A mintegy 15 évig tartó kísérletezés utolsó éveiben még néhány szokatlanul nedves esztendő is jelentkezett, ami a költséges vízművek értéke iránti bizalmatlanságot a tetőpontjára fokozta. A felületes szemlélő előtt egész világosnak látszott, hogy a nagy áldozatok árán létesült öntözési munkák tulajdonképen teljesen céltalanok és azok fejlesztésének, sőt a meglévő csatornahálózat további fenntartásának sincs semmi értelme. Viktória állam adófizető polgárainak az a része, amelyik eddig a munkákból még semmi hasznot sem húzott, hangosan kezdett tiltakozni a közpénzeknek ilyetén hiábavaló elvesztegetése ellen, de maga az érdekelt farmertársadalom is megsokalta a reá kirovott magas vízdíjakat, csatornafenntartási költségeket és ezért az öntözőművek további munkálatainak teljes megszüntetését követelte. Ez a feszült állapot 1906-ban érte el a tetőpontját, amikor is Viktória állam akkori kormánya már a nehézségek egész tömkelegébe bonyolódott bele. A közönség a közpénzeket elemésztő sikertelen vállalkozást — ,,Irrigation-Blunder"-nek, azaz — „műöntözési baklövésnek" nevezte el és az ügyek irányítóinak szigorú felelősségre vonását követelte. Mindazok, akik a dolgok mélyére tekinthettek, belátták, hogy bár a műöntözési tervek kivitele körül is történtek különféle súlyos hibák, a bajok legnagyobb része mégis a speciális ausztráliai viszonyoknak volt szinte kikerülhetetlen, természetes következménye. A legelső kezdeti hiba onnan eredt, hogy a nagyterjedelmű legelőgazdaságok mindegyike, egész területével bele óhajtott kapcsolódni az állandó vízellátás keretébe. Ennek folytán az egész csatornahálózatot aránytalanul ki kellett terjeszteni. A sok száz mérföldet kitevő csatornavonalaknak a munkások nagyon örültek. A csatorna-ásások számukra évekre menő kényelmes foglalkozást jelentettek. Mikor azonban végre a tényleges öntözésre került a sor, kitűnt, hogy a túlhosszú hálózatban az elszivárgás és az elpárolgás folytán, meg a teljesen ellenőrizetlen vízpazarlás következtében az öntözővíz nagy része eltűnt és a bekapcsolt birtokosok felének sem jutott megfelelő hasznosítható vízmennyiség. A kiterjedt öntözési érdekeltségnek nem volt egységesen kidolgozott, összefüggő tervezete, azután műszakilag megállapított és szabályozott vízhasználati rend sem volt kidolgozva és az igazat megvallva, az érdekelt gazdák maguk semmit sem értettek a vízkezeléshez és annak sokféle apró részletdolgával nem is akartak foglalkozni. Viktória állam farmer közönsége Anglia és Írország esőkben gazdag tájairól kerültek le a szárazklímájú Ausztráliába. Ezek eleinte ott is az óhazában megszokott állattenyésztést és a kisebbarányú szemtermelést tették gazdasági üzemük alapjául. Mindez rendes időkben, normális csapadékviszonyok mellett aránylag kevés munkával, némi gyakorlati tudás alkalmazásával mégis elég jól jövedelmezett.