Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

8 A mi időszámításunk előtt már négyezer esztendővel is a Nílushoz igazodott itt az élet. Az ősidőkben a folyómenti nagy árterületeket gátakkal, töltésekkel vették körül. Áradáskor a folyó ezeket az öblözeteket megtöltötte iszapos vizével, ami aztán lerakta termékenyítő üledékét. Ilyenkor hosszú hetekig állott a víz a földeken. Egyrésze a perzselő nap hevében elpárolgott, jórésze meg a földbe szívódott, a többi pedig, a „jehérvíz", az ár elmultával visszahúzódott a mederbe. A beiszapolt, átázott árteret az Egyiptomiak úgy, még nedves állapotában, minden megbolygatás nélkül vetették be gabonával. Az elszórt szem a nyirkos, laza talajban hamar életre kelt. Aztán a földművelő már nyugodtan várhatta a termés növekedését, érését és az aratás idejének elérkezését. Azőseredeti búzatermelés aNílus egész völgyében jóformán csak ennyiből állott. Bizonyos, hogyha közben oly évek következtek, amelyekben a folyó árvize csekély volt és a rendes partokon nem tudott túlemelkedni, úgy a körülgátolt medencékben a termelésre szánt területek öntözetlenül maradtak. Ilyenkor a talaj kőkeményre száradt, összerepedezett és még a legsilányabb gaz, vagy kóró sem termett meg rajta. Ezek voltak aztán az Ínséges esztendők, amikor egy árva szem gabonára sem lehetett számítani. Ilyenformán aztán teljesen az Isten kezében volt itt folyton a sokmillió ember sorsa. Vájjon ki merészelt volna akkor még arra gondolni, hogy az égi hatalmaktól függő őserők járásába az ember bele is avatkozhatik ? A Nílus árvizét megzabolázni, azt felfogni és megállítani emberfeletti, lehetetlen vállalkozásnak látszott. Es a lehetetlen mégis megvalósult. Hogy miként, arról Egyiptom utolsó harminc esztendejének története ékesen beszél. A Nílus folyása, annak eredetétől egészen torkolatáig az ember hatalma alá került és a szilaj folyó most pórázon vezetett engedelmes, hasznos állathoz hasonlóvá szelídült. Akik ezt megcsinálták, a jövőbelátó bölcs, bátor államférfiak és tapasztalt viziépítők, mind angolok voltak. A Nílus kőgátjainak gránitoszlopaiba aranybetűkkel bevésett nevek közül Gromer, Monkrieff, Willcox és Baker nevei legemlékezetesebbek. $ * * A Nílus a Viktória-Nyanza tóból ered, ami terjedelemre nézve százszor akkora, mint a Balaton. Ezt a mély és bővizű tavat Közép-Afrika magas hegyvidékéről lefutó folyók és patakok táplálják és az egyenlítői esők bőséges csapadékvizét zúdítják beléje. A folyó az Albert-Nyanzán keresztülfutva, az angol Szudán változatos tájain Fehér-Nílus néven kanyarog észak felé. A Nílus Szudánban, Kartum előtt már igen tekintélyes folyó és amint a rakoncátlan Kéknílussal egyesül, folyása is megélénkül. Ez a mellékága rohanva jön le Abesszínia hegyvidékéről és árvíz idején vöröslilás színű zavaros vizében hozza le magával a vulkánikus sziklák értékes málladékát. A Kéknílus és testvére, az Atbara, hat hónapon keresztül a főfolyó árvizének kétharmadrészét szolgáltatja.