Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - III. Fischer Frigyes: Tógazdaságok

109 előállítanunk. Talán felesleges megemlítenem, hogy a tógazdaságoknak ez a fajtája, a jelentősebb több fölmunka miatt a legdrágább szokott lenni. A létesítés költségét rendesen még az is fokozza, hogy a víz beszerzése valamely távolabb fekvő nagyobb vízfolyásból, hosszú táplálócsatornán át biztosítható csak. Esetleg még költséges duzzasztómű is terhelheti az ilyen tógazdaságot. Szerencse, hogy az ilyen tógazdaságoknál a nagyobb költség rendszerint nagyobb területre oszlik el s a jövedelmezőség ilymódon mégis biztosítható. Ilyen tógazdaság nálunk a 2350 kat. holdas hortobágyi (6. ábra.), a 750 kat. holdas ugrai tógazdaság, melyek nagy szikes területek értékesítésére létesültek. Ezek a tógazdaságok, ellentétben a dombvidék tógazdaságaival, melyek általában a mezőgazdaságnak csak mellékágai, már önálló jelentékeny gazdasági üzemek, melyek hatalmas befektetési tőkével és üzemi költséggel dolgoznak, s nagy szakértelemmel kezelhetők. Az ország szívében fekvő nagy szikes területek mélyebben fekvő részeit előreláthatólag ilyen fajta tógazdaságok létesítésével lehet majd a termelés jármába bekapcsolni. Minden tógazdaságnak létkérdése a teleltető medencék helyes elhelyezése. Bármily alkalmas legyen egy-egy terület tógazdaság céljaira, ha a teleltetés kérdését nem lehet megoldani, a tógazdaság létesítését el kell ejteni. Olyasmi ez, mint hogyha a gazda magtár nélkül akarna termelni, vagy lia a szőlősgazdának hordója nem lenne, amelybe a szüret eredményét elteheti. A teleitetők 30<0—800 m

2 területű, 1.50—1.80 m mély vizű medencék, amelyekbe az őszi lehalászások után a haltermelést összegyűjtjük. A hal télen nem táplálkozik s élettani működése is a lelietö legkevesebbre szorítkozik. Ezért az ilyen medencébe 20—80 q halat is lehet betenni, ha a halak légzéséhez szükséges oxigénről, állandóan átfolyó vízmennyiség útján gondoskodunk. A tógazdaság nagyságához mérten a teleltető medencék száma is változik. Egy 100. kat. hold területű tógazdaságnak legalább 5—6 ilyenre van szüksége. A hortobágyi tógazdaságnak 82 van, s évi termését éppen csak el tudja bennök helyezni. Ezekbe a teleltető medencékbe azután különválasztva helyezik el az eladásra szánt anyagot nagyság szerint, a tovább tenyésztésre szánt ivadékot, anyákat, külön a ragadozókat ugyancsak nagyság szerint, s ez utóbbiakhoz, mivel ezek télen is táplálkoznak, néhány mázsa szeméthalat is kell betenni. A tervezés Achilles-sarka rendesen a teleitetők elhelyezése szokott lenni, ami különösen a síkföldi gazdaságokban, ahol az esés a méternek csak tizedeseit teszi ki, ugyancsak nehéz feladat. Fokozza ezt a nehézséget az is, hogy a teleitetőknek a lehalászás helyei közelében, a tavakhoz képest központosán kell feküdniök. Ezenfelül még lehetőleg lakott helyek közelében is, és állandó felügyelet alatt legyenek, mert a két- és négylábú ellenségek itt együtt találják az egész haltermést s abban pótolhatatlan kárt okozhatnak. Ezért a teleitetőket erős drótkerítéssel és zárral felszerelt ajtóval látják el. Nem jó a teleitetőket hosszú táplálócsatorna végére tenni, mert az állandó vízzel való ellátásban könnyen fennakadás állhat be, ez pedig az egész halállomány elpusztulását okozhatja. Hófúvások, erős fagy esetén a tógazdaság egész személyzetének talpon kell lennie, hogy a táplálócsatorna eldugulását bármi módon megakadályozza és a teleitetők állandó vízzel való ellátását feltétlenül biztosítsa. Igen sokszor nagy nehézséget okoz a tavak megtöltéséhez szükséges víz