Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő emlékezete

l) V meg utolsó munkáját, a Le Danube Internationale című füzetet, mely nyomtatásban 1919. tavaszán megjelent, de szétküldése a közbejött forradalmi események miatt elmaradt. Reményeiben megcsalatva, megtörten ugyan, de még mindig tettre készen türelemmel várja a további fejleményeket, midőn az elejtett fonalat újból felveheti. Sajnos, a kérlelhetetlen sors ezt már nem engedte megérnie, az emberöltőn át kitartó, soha nem lankadó munkában megedzett fizikum ezt a vállalkozást már nem bírta ki, a honfiúi bánattól különben is megtört szív végsőt lobbant, nemes élete befejeződött. Ezek a falak, ahol annyiszor hallatta szavát és ahol felszólalásaival mindig sikerült neki a legbonyolúltabb kérdések megoldását elősegíteni, a legszenvedélyesebb viták közepette tárgyilagos, világos közbelépésével a felcsigázott hullámokat lecsillapítani, még ma is visszhangozzák bölcs mondásait. De nemcsak itt a komoly munkában vett kitartó szorgalommal részt, nagy súlyt helyezet a kartársi szellem ápolására. Állandóan ha csak tehette, jelen volt a szakosztályi üléseket követő vacsorákon, szívesen hallgatta a fiatalabb generátió évelődéseit, tréfás társalgásait és sokszor igen találó, jellemző közbeszólásaival csak emelte a jó hangulatot, de pontos volt mint az óra és ha ideje elérkezett, feltűnés nélkül hagyta el a fehér asztalt. Megemlékezésem keretén túl ment volna összes müveit felsorolni, de mily produktív munkát végzett, mutattja eddigi kutatásaink eredménye, a könyvek és különlenyomatok száma mintegy 45-re tehető, folyóiratokban megjelent cikkei és közleményei pedig körülbelül 156-ot tesznek ki. Akik tanúi voltunk legkitartóbb munkaerejének, legkeményebb akaratának, boldogan és büszkén tekintünk vissza az elmúlt időkre, mely alatt ő volt a mi vezércsillagunk, akit mindenekfelett szerettünk és tiszteltünk, mert nálánál hívebb, becsületesebb, önzetlenebb, munkásabb fia hazánknak alig volt, aki egész életét nemzetének szentelte és lelke minden kincsét hazájának áldozta fel önzetlenül, nem várva semmi kitüntetést, csak kartársainak szeretete, becsülése és a tudományos testületek elismerése volt az egyedüli, ami örömmel töltötte el. Ez volt korunk legnagyobb vizimérnökének pályafutása. Hajtsuk meg előtte zászlónkat, aki oly gazdag volt szaktudásban, tapasztalt gyakorlati ismeretekben, bámulatra méltó szervezőképességben és oly messze jövőbe látó eszmei kitűzésében, céltudatos alkotásai megvalósításában, de még gazdagabb voll szerénységben, meleg szívjóságban, meleg baráti és kartársi szeretetben és mi mindezt elvesztettük örökre, de élni fog közöttünk emléke, amelyet kegyelet tel őrzünk ápolunk. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1911-ben tiszteleti tagjává választotta, most megfesttette arcképét és ezzel dicsőséges hallhatatlanjai közé sorolta. Elfoglalva méltó helyét a magyar mérnöki kar Pantheonjában, fénylő csillagként fog ragyogni örök időkre, a mi egünkön. Ha bizalmunk meginog, ha csüggedés venne rajtunk erőt, tekintsünk erre a képre, ez ad nekünk új erőt, új munkakedvet és az ő nyomdokain haladva az ő példája, nemes egyénisége legyen mintaképünk, vezető szellemünk a jövőben, hogy méltók legyünk hozzá, aki egy emberöltőn át büszkeségünk, vezérünk, mesterünk volt. Áldott legyen emlékei