Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő emlékezete

l) V határozatilag kimondotta, hogy egyik ülését kizárólag felejthetetlen nagynevű tagjának, Kvassay Jenő emlékének szenteli és egyben a szakosztály volt elnöke az emlékbeszéd megtartására csekély személyemet kérte fel. E nagyon megtisztelő és kitűntető megbízatást tudva és érezve, miszerint a megboldogult működését híven és az ő nagy egyéniségéhez méltóan jellemezni magamat hivatva nem tekinthetem, mégis azon reményben és jóleső érzéssel vállaltam, hogy ezzel a megboldogult iránt érzett határtalan tiszteletem cs igaz meleg ragaszkodásomról van módomban tanúságot tenni, de bátorított még azon tiszta meggyőződés is, miszerint a hála, nagyrabecsülés vesztesége fölött igaz, mély fájdalmas érzés és a legjobb szándék átsegítenek a nehézségeken és pótolni fogják szavaim fogyatékosságait. A világtörténelem színpadán napról-napra lejátszódó izgalmas események országunk és mindnyájunk sorsán aggódó szívvel lekötött minden figyelmünk és gondolatunk közepette szenteljük a kegyelet óráját hazánk egy oly nagy fia emlékének, aki több, mint 40 évi fáradhatatlan munkáját a magyar hazának, a magyar földnek, a magyar tudománynak és a magyar mérnöki kar dicsősé­gének szentelte. A fájdalmas érzés, amelyet múlt évi június hó 6-án Kvassay Jenő nagy­nevű vizimérnökünk váratlan elhunyta lelkünkben kiváltott, még ma is tel­jesen eltölt bennünket, hiszen halála vesztesége a műszaki tudománynak, az országnak és országunk egész közgazdaságának, de legelső sorban a magyar vizi mérnöki kar vesztette el egyik leghivatottabb, leglelkiismeretesebb tagját, művelőjét, vezérét. Működését a szerénység, jóság, alapos gondosság, nagy eszmegazdagság és magának a munkának páratlan szeretete jellemezte, sohasem kereste a fel­tűnő, csillogó szerepléseket, az ő nemesen egyszerű egyénisége ezeket mindig félve kerülte, de amellett kiváló alkotó erővel, rendkívüli szervező képeséggel bírt, fáradhatatlan munkássága mindig egy maga elé kitűzött nagy cél szol­gálatában állott. Gyakran csodáltuk nagy emlékező tehetségét, magyar szókin­csét, találós latin idézeteit. Nem ismert akadályokat, szívós kitartással dol­gozott és dolgoztatott, ha valamit jónak, szükségesnek tartott és mint egy okos, előrelátó hadvezér fokozatosan, tervszerűen küzdötte le a nehézségeket, amíg ügyét diadalra nem juttatta. Szeretettel oktatott, szívesen adott felvilágosítást bárkinek, elnéző volt hibáinkkal szemben. Szülői az 1848—49-iki szabadságharcban tábori dobszó mellett keltek egybe, ő maga mint régi patriarkális család sarja 1850. július hó 5-én, Buda­pesten született, gyermekéveit őrszentmiklós nyárfaligetes homokján, a vad­szőlővel, vadrózsával befuttatott szülői házban töltötte. Forradalom után született és forradalom alatt halt meg, a közbenső békés időszakba esik élete és munkássága, mely azonban tele volt küzdelemmel, de fegyvere a tudomány, harci eszköze a toll volt, amellyel az általa oly forrón szeretett hazai földet védte az elemek, különösen a víz romboló hatásai ellen. A gymnasiumot Győrött a bencéseknél végezte, innen Budapestre a műegyetemre került, melynek gépészmérnöki szakosztályát elvégezvén, a magyaróvári gazdasági akadémián folytatja tanulmányait havi 60 forint ösz­töndíj mellett. Éles megfigyelő tehetségéről tesz tanúságot az a rövid emlékirat, mellyel

Next

/
Oldalképek
Tartalom