Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

148' azt is, ahol csalódtak és ahol nagy összegek feláldozásával sem érték el a czélt, vagy azt csak igen kis mértékben közelítették meg » Nem kell félnünk az érdekeltségtől, hogy azon csüggedés vagy közönyösség venne erőt, ha azt hallja, hogy a munkálat még nincsen teljesen befejezve és még áldozatokra van szükség. A veszély tudata megaczélozza az erőket és az érdekeltség, ha háztíizhelyét kell megvédeni, az áldozatoktól nem riad vissza és mai napság az aggodalomkeltő jelenségek láttára maga az érdekeltség követeli a nagyobb árvédelmi biztonságot. Az árvédelem biztonságát fokozhatjuk : 1 ször a védőgátak megerősítésével, 2-szor a vízlefolvási akadályok elhárításával, a mederszelvény megnövelésével. 3-szor árapasztó csatornákkal és vészkiömlőkkel, 4-szer a töltések kijebb helyezésével, 5-ször a felső szakaszon a lefolyás késleltetésével, völgyzárók építésével. A védőgátak erősítése. Kétségtelen, hogy a kétoldali töltésezésnek megvan az a rossz oldala : hogy megnöveli az árvíz magasságát, megnehezíti és megdrágítja a belvizek levezetését és a töltések mentén különösen, ha az altalaj vízáteresztő, megszaporítja a szivárgó vizeket. Olyan nagy kiterjedésű, mély fekvésű •és csekély esésű síkságot azonban, mint amilyen a Körösök és a Tisza vízjárta területe, töltések nélkül rövid időn belül és az elért haszonnal arányban álló költségek árán nem lehetett volna mentesíteni. A Körösöknél a választott szabályozási rendszert nem kifogásolhatjuk, mert ezt semmiféle eddig ismert és jól bevált móddal nem helyettesíthetjük. A töltésezési rendszer ellen legjobban a francziák küzdöttek. Igen találóan, -de kissé túlozva, mondja Dausse: A folyók árvizeinek nincsen megszabott határa és azért nem építhetők olyan töltések, melyeken az árvizek felül ne emelkednének. Az árvédelmi töltések felhalmozzák a veszedelmet. Ugyancsak élesen kikel a töltések ellen Dupuit a következő szavakkal: «Semmi sem határolván el az árvizek magasságát, a töltések elszakadása előrelátott eshetősége a rendszernek, melytől csak annyi biztonságot követelhetünk, amennyit megadhat.» A szentpétervári 1908. évi Xl-ik nemzetközi kongresszus, éppen az ármentesítésnek magyar és amerikai példájára hivatkozva, a töltésezési rendszert nem kifogásolta; sőt midőn Maganzini kimutatta, hogy Olaszországban ez volt az egyetlen mód egy 1,600.000 hektárnyi terméketlen, mocsaras, a közegészségre káros terület termővé tételére, a francziák ellenvetéseinek helyt nem adott és kimondotta : 1. Az árvízszine fölé emelkedő töltések a nagy folyók mentén igen sok esetben beváltak az alsó területek árvédelmeül. 2. E töltések földből készülve a czélnak megfelelnek, ha szervezet felügyelet alatt állanak. 3. A védett területeken elérhető legnagyobb haszon az ott még létesített talajjavító munkálatokkal szerezhető meg; néha a vizek levezetése mesterséges úton történik. 4. Minden ármentesítő munkálat végrehajtásakor mind a felső, mind az alsó szakaszon számba kell venni annak hatását, ugyanezért a tervezést és a tanulmányt a folyó egész medenczéjére ki kell terjeszteni. A hol a szabályozás hatását számbavették, a hol a gátakat elég magasra és jó erősre építették, ott a töltésezési rendszerrel is boldogultak és az árviz kártételeitől a termőterületet megvédették. A gátakat azonban nemcsak jól kell elké-