Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

3. füzet - I. Kolossváry Ödön: A Balaton rendezéséről

182. hajózás és a jachtok czéljait szolgáló kikötőket újabb időben a szükségnek megfelelően kotrással mélyítik, a normális vízszinnek megállapításakor ez érdekkör is másodrangú szerepet visz. Nézetem szerint tehát akkor, midőn a Balatont elsőrangú nyaraló és fürdőhelylyé akarjuk emelni, a vízszin megállapításakor elsőrangú szerepet visz a fürdőző közönség követelménye. Miután pedig a fürdőző közönségnek a tó legkisebb vízállásához fűzött és 1903-ban máris hangoztatott követelménye, a mint az alábbiakból ki fog tűnni, ugyancsak a normális vízszin helyes megállapításával elégíthető ki, azért első sorban a kisvízállás elkövetkeztére vonatkozó eshetőségeket kell mérlegelni. Említettem, hogy midőn 1903-ban a Balaton a 0 pont fölött mért 0-59 m magas vízállásra szállott alá, a fürdőző közönség már zúgolódni kezdett, lehetőleg úgy kell tehát berendezkedni, hogy ennél alacsonyabb vízállás a Balatonban ne állhasson elő. A kisvízszin szabályozása ugyan nem áll teljesen módunkban, de az a körülmény, hogy a Sió-szabályozás befejezte után a normális vízszin megtartása még a legnagyobb csapadék esetére is biztosítva lesz, módot nyújt arra, hogy a kisvíznek a fentebb megjelölt határponton alól való leszállását is megakadályozzuk. Ugyanis eddig a vízszin emelkedését a zsilipkezelő szabászat szerint is azzal igyekeztek megakadályozni, hogy a tó területén előre iparkodtak nagyobb csapadék befogadására alkalmas férőhelyet biztosítani. Az 2. és 3-ik rajzon az a vízállás van feltüntetve, melynek megtartását vagy megközelítését minden hónapra nézve a zsilipkezelő szabályzat követeli meg. Hogy azonban ennek a vízállásnak megtartása már magában rejti a tó vízszinének rendkívüli alászállásából keletkezhető veszedelmet, az természetes, mert szárazabb időszak elkövetkeztével a víz annál inkább alá fog szállani, mennél alacsonyabbra van a megszabott vízszin megállapítva. Hogy a jövőben várható kisvíznek a Balaton normális vízszinével való szoros összefüggését megvilágíthassam, átdolgoztam a vízállásoknak 1873—1915, tehát 42 évre terjedő grafikonját ama feltevés alapján, hogy a ma folyamatban levő mederbővítő munkálatok már 1872-ben elkészültek, tehát a Balaton esetleges nagy vizeinek tározása czéljából férőhely előkészítésére szükség nincs. A grafikon átdolgozása teljes pontossággal vihető keresztül, mert az ott feljegyzett vízállások már a napi csapadék és elpárolgás érvényesülésével mutatják a vízszint, — a napi vízeresztéseket szintén állandóan följegyezték, a mint azt a grafikonok láttatják, és így, ha a havonta leeresztett víztömegek visszatartásából keletkező vízszinemelkedést hozzáadom az észlelt vízálláshoz, úgy megkapom azt a vízszint, mely a tóban vízeresztés nélkül előállott volna. Talán elméleti szempontból lehetne azt ellenvetni, hogy mivel a Balaton különböző vízállásakor a tó tükrének területe is változik és így mind a reáhulló csapadék, mind az elpárolgás is módosul, a fentebb jelzett módon számítandó vízállásgrafikon nem egészen megbízható. Vegyük azonban figyelembe, hogy a Balaton vízsziningadozása a tó felszínének területén a partvonal kilométere hosszában 20 hektárnál nagyobb változást átlagban még a legrosszabb esetben sem idéz elő és így a tó 160 Jcm partvonala után 3200 hektárra rúghat legfeljebb ez a felszín úgy, hogy e területre lehulló csapadék, vagy e tóterületen észlelhető elpárolgás módosíthatná a számítás