Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
3. füzet - I. Kolossváry Ödön: A Balaton rendezéséről
176. 5. a kilitii malomtól a sárvízi társulatig terjedő szakaszon végrehajtandó mederásási munkálatokat a sióberki társulat és 6. a juti révtől a kilitii malomig teljesítendő munkálatokat pedig a somogyi balatoni társulat hajtja végre; 7. a juti révtől a Balatonig terjedő mederszakasz rendezését, Siófokon a balatoni hajózás érdekében szükséges mólók és hajókikötő építését pedig a somogyi balatoni társulat és a déli vaspálya társaság együttesen hajtják végre. Az összes munkálatokat azonnal megkezdték, a Siómederben végezendő munkálatok végrehajthatása czéljából Siófokon zsilip építésével a Balaton lefolyását elzárták, majd a mederrendező munkálatok befejeztével már 1863 őszén a Balaton vizének leeresztését is megkezdték. Részint a vízeresztés, de elsősorban az 1863-ik évi és utáni nagy szárazság következtében a Balaton vizszine nemcsak a siófoki mércze 0 pontjáig, hanem 1866-ban 45 ezen ti méterrel a 0 pont alá sülyedt le, a miből azután ismét újabb bajok keletkeztek. A balatoni halászat megcsökkent, a nádasok kezdtek kipusztulni, a somogyi lankás part homokja a víz visszahúzódása következtében szabaddá válván a szelek elhordták, behomokosították a földeket, — sőt a déli vasút közlekedését is megakasztották, a balatoni hajózás pedig szintén nagy nehézségekkel küzdött (lásd a Balaton parti szelvényét). Midőn pedig ezen a bajon a zsilip lezárásával akartak segíteni, a Sió alsó medre szárazzá vált, elgazosodott úgy, hogy az érdekellentétek még jobban kiélesedtek. Kezdték azután magyarázni az 1862-ki vízszinmegállapítást. Egy része az érdekelteknek azt állította, hogy a megállapított vízszin a Balaton minimális vízszinének tekintendő, ezzel szemben a másik érdekcsoport azt a Balaton maximális vízállásának kivánta tekinteni, mígnem az akkori m. kir. helytartó tanács 1866. évi július 24-ikén kelt 58260. sz. rendeletével kimondotta, hogy a siófoki vízmércze 0 pontjával egyező vízállás a Balaton minimális vízszinének tekintendő és utasította az érdekelteket, hogy a siófoki zsilipnek ily értelemben leendő kezelésére vonatkozó szabályzatot dolgozzák ki, és végrehajtásával a közhatóságokat bízta meg. Ekkor vette kezdetét tehát az a zsilipkezelés harcza, mely épen egy félszázad óta tart, és a Balaton kis- és nagyvízállásaiban előforduló ingadozások szélső határai felé közeledő vízállások alkalmával mindig hevesebben újul meg. A nevezett rendelet alapján megindult tárgyalások azt eredményezték, hogy végső fokban az akkori közmunka- és közi. miniszter 1867. évi aug. hó 26-án kelt 96. sz. rendeletével kimondotta, hogy a Balaton legkisebb vizszine a helytartótanács rendeletének megfelelően a siófoki mércze 0 pontjának magasságában legyen, azonban megengedi, hogy a Sió táplálására és az elpárolgás fedezésére minden év november 1-től május l-ig e vízszin fölött 0 316. m magas tartalékvizet gyűjtsenek össze, és belőle a Sió táplálására állandóan annyi vizet bocsássanak le, hogy a lefolyó víz a zsilip alatt elhelyezett mérczén 0'63 m magas vízállást mutasson. A Sió akkori ásott medre 0 vízálláskor 3'38 wi s vizet vezetett le. Több víz leeresztésének csak akkor van helye, ha a Balaton víztükre a megszabott szintnél magasabbra emelkednék A vízeresztés szabályozására a siófoki ideiglenes fazsilip
