Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - IV. Wolfsholz Ágost: A czement-besajtoló eljárás, fordította: Bartus Adolf

140. pozás technikájában. Híg czementet ugyan már régebben sajtoltak homok- vagy kavicsrétegekbe pl. az assuan-i gátaknál, de csak az utolsó évtizedben végezték ebben az irányban olyan rendszeres kísérleteket, melyek a gazdasági szempontnak is figyelembevételével igazolták, hogy lehetséges földalatti kavicsot és homokot feltárás nélkül czement-sajtolással szilárd betonná változtatni. Homokot alig tartalmazó kavics- vagy öregszemű homokrétegekben a czementezés sikerére csak annak kísérleti megállapítása szükséges, hogy egymástól mily távolságra verjük le a nyomó csöveket. A besajtolt habarcs vagy czementlé a rétegek likacsosságához képest a nyomó csőtől nagyobb vagy kisebb távolságra fog eljutni. Csak aprószemü homokrétegekbe nem sajtolhatunk czementlevet, még 50 légköri és nagyobb nyomással sem, minthogy az apró likacsú homokrétegek szűrő tulajdonsága útját állja, mert még a legkisebb czementszemeket is feltartóztatja és mindinkább vastagodó elzáró fallá köti össze. Hosszas kísérletezés után azonban elvben sikerült azt a feladatot is megoldani és gyakorlati kisérletben is sikeresen végrehajtani, hogyan kell még a legapróbb szemű homokrétegeket, folyós- és futóhomokot is czementezni és megkötni. A tovább folyó kísérletek remélni engedik, hogy ezt a kérdést is belátható idő alatt teljesen kielégítő módon fogják megoldani. Hogy ez milyen sikert jelentene, kiviláglik abból a körülményből, hogy mélyen fekvő homokrétegek kielégítő czementezése velejében megváltoztatná a földalatti vasutak, továbbá a zsilipek, szárazdokkok és egyéb vízi építmények építését. Igen fontos haladást képviselnek a sajtolt betonczölöpök, melyek felülmúlnak minden eddig ismert czölöprendszert. A vasbeton-czölöpök alkalmazása egyáltalán a legújabb keletű és kezdetben úgy történt, sokszor ma is még úgy történik, hogy az építőhelyen vagy közelében vasbetétes betonczölöpöket döngölnek mintákba; azután 6—8 hétig keményednek, mielőtt rendeltetésük helyére jutnának, a hol a kész czölöpöket felállítják és hatalmas gőzverőkkel leverik. Mennél ellenállóbb a talaj, annál több ütést kapnak á czölöpök, míg a kívánt mélységre lehatoltak. Az erős ütések következtében a beton szélei letöredeznek, belsejében repedések és lazulások keletkeznek, továbbá a szomszédos épületek is veszélybe jutnak. A kész állapotban bevert vasbetonczölöpökkel szemben a magában a talajban döngölt czölöpök haladást jelentenek. Ezek úgy készülnek, hogy 250—400 mm bő vascsövet földfúróval, ill. a cső előtti talajrészeknek felhozásával lesülyesztenek a teherbiró rétegig. Azután a csőbe betont töltenek és ezt olyan ütőkossal döngölik, mely a csövet kitölti ; rétegenkint folytonos döngölés közben újra betont töltenek a csőbe és ezt fokonként feljebb húzzák. Rendkívül gondosan kell eközben arra ügyelni, hogy a csövet ne húzzák a beöntött betonréteg szintje fölé, különben földes részek keverődnek a beton közé, esetleg teljesen ki is szorítják. Vasbetétek ennél az eljárásnál az ütőkos miatt csak darabokban és csak egészen meghatározott alakban alkalmazhatók. Azonkívül ezek a czölöpök csak függőleges vagy közel függőleges helyzetben készíthetők. Ez igen elterjedt czölöpökön kívül van még számos rokon betonczölöp-rendszer. Valamennyinek közös gyöngéje, hogy folyó vagy tenger mellett a friss, még meg nem kötött beton a talajvízbe kerül és a víz káros, betont kilúgozó és czementet kimosó hatásának van kitéve, még ha tölcséreket és egyéb óvó eszközöket használnak is. így azután csak likacsos beton keletkezhetik, mely sem a vasbetétet nem védi rozsda ellen, sem szilárdságot és tartósságot nem biztosít.