Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek

10î építményeket szilárdsági szempontból vizsgálat alá veszsaük, mindegyikére megállapítható, hogy mind a vasanyag, mind a beton szilárdsága a megengedhetően túl, jóval nagyobb mértékben, egyik-másik esetben a rugalmassági határon túl is van erőltetve, a minek csak természetes következménye az építmények túlságos meghajlása és megrepedése. Igen sok árvédelmi zsilipre és átereszre végzett eme vizsgálataim és ellenőrző számításaim alapján arról győződtem meg, hogy a javasoltam elmélet helyes s mindenkor a tapasztalt jelenségekkel jól összevág. E vizsgálódásaim közül öt nagyobb méretű tiszai átereszre vonatkozó eredményeket és a részletes számítátásokat: «Alföldünk zsilipépítészete és a Rudolfsgnádi gátszakadás» czímű tanulmányomban közzétettem. Közöttük van a szóban forgó alcsii és koósdi áteresz is, a melyekre nézve csak az idevágó főbb adatokat emelem ki. Mind a két áteresznél az elméleti tartóhosszúság 48-6 m ; a védőtöltés egyenetlenül megoszló terhelése és az altalajviszonyok is egyezők úgy, hogy az áteresz legnagyobb hajlító nyomatéka a tartó egy méter szélességére 300 mt, vagyis hárommillió cm kg. Ily óriási hajlító nyomaték számításba vétele másfajta vasbetonépitmények esetén a legritkábban fordul elő. Ezzel szemben azonban az alapban beépített vasanyag elosztva az alap szélességére, a koósdi áteresznél 9-l mm, ellenben az alcsii áteresznél csak 2 mm. Amaz átlag 90 mm-rel hajlott meg s a vasanyag számított feszültsége 1773 kg cm*; emennél pedig 100 mm a lehajlás legnagyobb mértéke és a vas húzófeszültsége 7500 kg cm

2. Természetes, hogy mind a két áteresznek keresztirányban számos helyen meg kellett repednie. Ugyancsak az említett dolgozatomban közölt igen érdekes ide vágó példa az ottani «А eset»-ként jelölt áteresz. Az 15 m átmérőjű és alapjában két vasúti sinnel erősített portlandczement betonáteresz igen gondosan készült el, de a vasakat itt is ötletszerűen helyezték el s a 49-7 m hosszú áteresz legnagyobb behajlása 61 mm-t ért el és a csupán egy helyen, a töltéskorona vízfelőli éle alatt keletkezett repedés a fenéktől a keresztszelvény köralakú nyílásának csak felerészéig terjed fel. Igen érdekes ennek az áteresznek megfigyelése abból a szempontból is, hogy már az építés ideje alatt pontos méréssel megállapították, hogy a meghajlás mértéke a feltöltés magasságának előrehaladásával fokozatosan növekedett s legnagyobb értékét az építés befejezése után három év múlva állapították meg. Ez az áteresz kétségtelen bizonyíték arra, hogy a nagyméretű tiszai gátakba is építhető 50 m hosszú, a czélnak teljesen megfelelő vasbeton-áteresz. Mert ez áteresz egyetlenegy hajszálnyi, a félkör hosszúságán alul maradó repedésének árvédelmi nézőpontból semmi jelentősége nincs s inkább szépséghibának mondhatd De igen tanulságos ez a műépítmény azért is, mert alapjába csak valamivel több vasat kellett volna beépíteni, hogy teljesen repedésmentes legyen. Ebből a három példából továbbá kitűnik, hogy az alcsii vasvázas betonszerkezetű áteresz aljában, a húzott övben körülbelül 8-szorta kevesebb vasanyag van, mint a mennyi szükséges lett volna, hogy el ne repedjen s 4—4-5-szer kevesebb benne a vas, mint a vasúti sinekkel elégtelenül megerősített másik két átereszben van. Ezek szerint tehát sem az alcsii, sem a többi vasvázas betonátereszek, sem a vasúti sinekkel vagy egyéb formavasakkal erősített, de megrepedt betonáterészek nem alkalmas bizonyítékok arra, hogy ne tudnánk olyan vasbetétes zsilipet, átereszt építeni, mely meg ne repedjen. Igaz ugyan, hogy ezekkel a negativ eredményekkel szemben nem vagyok abban a helyzetben, hogy a fentiekhez hasonló