Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

1-2. füzet - III. Létay Lajos: A Panama-csatorna

í>8 volna az alkalom. Másfelől a törvény kettős rendelkezésével az E. Á. nyomást gyakorolt Kolumbiára, hogy méltányos feltételekkel juthasson a szükséges területhez és jogokhoz. Meg kell itt még emlékeznem a csatorna semlegességéről, a melyet, mint fentebb láttuk, az Egyesült Államok és Nagy britannia között 1850-ben létrejött ClaytonBulwer-szerződés mondott ki. E szerződés tulajdonképen a Nicaragua-vonalra szólott, de Középamerikát átszelő bármely oceánközi csatornára is értelmezhető és olyan feltételeket tartalmazott, a melyek értelmében az Egyesült Államok Nagybritanniával közösen rendelkezik a csatorna fölött, erődítményeket azonban egyikük sem építhet •és fegyveres erőt ott nem tarthat. Az 1908-iki spanyol-amerikai háború tanulságai az E. Á.-kat arra ösztönözték, hogy a csatorna fölött a hatalmat a maga részére biztosítsa és a semlegességnek a szerződésben kikötött biztosításától szabaduljon. Kedvező alkalmul kínálkozott a czél elérésére Nagybritanniának a búr háborúból származott nehéz helyzete, a melyet az Egyesült Államok a maga javára tudott kihasználni. Az E. Á. ugyanis a Clayton-Bulwer szerződés felülvizsgálását kérte a britt kormánytól és a tárgyalások 1901. novemberében a Hay-Pauncefote-féle új szerződés megkötésére vezettek. Ebben a britt kormány átengedte az Egyesült Államoknak az óczeánközi csatorna megépítését, a belőle származó összes jogokat és hasznot és a csatorna fölött való rendelkezés kizárólagos jogát. A semlegesség elvét a szerződés továbbra is fentartotta ugyan, de — az amerikai szenátus kívánságára — azzal a megszorítással, hogy az E. Á. a csatorna mentén akkora fegyveres erőt tarthat, a mekkorát a törvényes állapot és a közrend biztosítása céljára jónak lát. Ezzel a záradékkal tehát a csatorna semlegessége teljesen az E. Á. tetszésére volt bizva. E kitérés után lássuk a Spooner-törvény következményeit. A törvény végrehajtása ^során az elnök mindenekelőtt a csatorna mentén szükséges területsáv átengedésére és a rajta kívánt jogok biztosítására tette meg a lépéseket. Hogy Kolumbiával könnyebben és kedvezőbb eredménynyel czélt érjen, előbb Nicaraguával tárgyalt és rövidesen teljes megegyezésre jutott. Ezután Kolumbia is kedvezően fogadta az E. Á. elnökének ajánlatait úgy, hogy 1903. január 22-én aláírták a Hay-Herran-szerzőáést, melyet az E. À. szenátusa márcziusban jóváhagyott és átküldött Kolumbia kongresszusának aláírás végett. Ez utóbbi a jóváhagyást augusztus 10-én megtagadta, a szerződésen sok és jelentős módosítást kívánt, melyeket azonban az E. Á. nem volt hajlandó teljesíteni, mire a kongresszus szeptemberben határozathozatal nélkül feloszlott. Kolumbiának ez az eljárása az új franczia társaságnak adott engedélylyel függ össze. Láttuk, hogy ezt az engedélyt, mely 1901. október 31-én járt volna le, Kolumbia az új franczia társaság kérésére 1900-ban 6 évvel meghosszabbította. Az országban akkor forradalom dúlt, a népképviselet szervei nem működtek, a meghosszabbítást tehát a végrehajtó hatalom engedélyezte. A Hay-Herran-szerződés jóváhagyására 1903-ban összeült kongresszus azonban jónak látta ezt a nem alkotmányos kormány adta engedélyt érvénytelennek kimondani, mert az így előállott helyzetet hasznosíthatónak gondolta. Azt hitte ugyanis, hogy ha a Hay-Herran szerződés dolgában majd csak az új franczia társaság engedélyének lejárta (1904. okt. 31,) után határoz, a mikor a Panama összes eddig kivitt munkái birtokába jutnak, akkor sokkal kedvezőbb szerződést fog az Egyesült Államokkal kötni.