Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

5. füzet - V. Sigmond Elek: A békéscsabai széktalajok fizikai tulajdonságai

175 képlékeny talajok esetében mintegy lökésszerűen jelentkezik és sokkal élesebben megfigyelhető, mint a szétfolyás határa. Atterberg osztályozásának második alapelve abban csúcsosodik ki, hogy a kötöft talajnemeket két további csoportba osztja, ú. n. képlékeny és nem képlékeny talajokra. A képlékeny talajok csoportjába csak az agyagtalajokat sorozza és azzal különbözteti meg a vályogtalajoktól, hogy' utóbbiak nem képlékenyek. Ez a határolás a kötött talajok két nagy csoportja között éles és pontosan megállapítható. A régebbi talajismereti szakmunkákban a vályogot leggyakrabban akként jellemzik, hogy ez a talajféleség a homok- és agyagnak egyenletes keveréke és tulajdonságait tekintve az agyag és homok között áll, ezért középkötött talajnak is minősítik. (Cserháti, Talajismeret, 146. 1.) Ezzel a régi meghatározással Atterberg megkülönböztetése megegyezik, mert a vályogtalajok kötöttsége tényleg rendesen kisebb, mint az agyagtalajoké. Ámde találunk a képlékeny talajok között olyanokat is, melyek kötöttsége semmivel sem nagyobb, esetleg még kisebb, mint a kötöttebb természetű vályogtalajoké. Ezeket a régi tankönyvekben agyagos vályogoknak, vagy nehéz, szívós vályogtalajoknak nevezték. Ide tartoznak azok a földnemek is, melyekből az ú. n. vályogtéglákat és vályogépítményeket készítik. Már ebből az alkalmazásukból következik azonban, hogy ezek a talajnemek vagy földnemek képlékenyek ós azért czélszerűbb ezeket is az agyagok csoportjába osztani. Atterberg a képlékenység mértékét illetve abból a gondolatból indul ki. hogy annál képlékenyebb a talaj, mennél tágabb határok közt tartja meg képlékeny állapotát. Ennek értelmében meghatározza a talajvíz nedvességtartalmát a szétfolyás határán és amaz állapotban, mikor a talaj már annyira száraz, hogy nem képlékeny, vagyis vékony szállá kisodorva éppen kezd szétesni. A két nedvességtartalom közötti különbséget képlékenység! számnak nevezte el és vele méri a talajok -képlékenységét. Messze vezetne tulajdonképeni tárgyamtól, ha mindazokat a fejtegetéseket ismertetnia karnám, melyek Atterberget a képlékenység mérése szempontjából az említett eljárásra vezették. Ezért itt eredeti közleményére utalok.

1 Csak azt akarom megjegyezni, hogy azzal, hogy meghatározzuk azt a két nedvességi határt, mely között a talaj képlékeny, a mezőgazdasági követelményeknek is a legjobban megfelelünk. Mert hiszen a talaj megmívelése szempontjából az a leglényegesebb e tekintetben, hogy tudjuk, minő nedvességi állapotban legczélszerűbb a talaj megmívelése. A míg a talaj képlékeny, addig rögöket szánt fel az eke, és ha talán kevesebb erőt is szükségei a feltörés, de annál több baj lesz vele azután. Atterberg igen helyesen felismerte azt a nedvességi határt is, a mely között a talaj megmívelése legkedvezőbb. Ennek felső határa a képlékenység alsó határánál kezdődik, mikor tehát a talaj megszűnik képléken lenni és tart addig, míg a talaj még könnyen szétnyomható. Mennél nagyobb a nedvességi különbség e két határ között, annál könnyebb eltalálni a helyes rnívelésnek idejét. Az összetartás határán túl a talaj megmívelése nemcsak egyre több erőt szükségei, de megint rögös szántást eredményez. A szívós agyagtalajokról ismeretes, hogy gyakran azért is nehezen mívelhetők, mert bizonyos nedvességi állapotukban ragadósak és így a mívelő eszközökhöz tapadva, a munkát minden tekintetben megnehezítik. Atterberg e tekintet1 Atterberg : Die Plastizität der Tono. Intern. Mitt. f. Bodenkunde, I. köt. (1911.)