Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - III. Péch Béla: Albánia

45 Hegyek, éghajlati és csapadékviszonyok. Albániának a londoni tárgyaláson megállapított területe a 39° 40' és 42° 30' szélességi, valamint 37° és 38° 40' hosszúsági fokok közé esik. Skutari majdnem ugyanazon szélességi fokon van, mint Róma, Valona pedig valamivel délebbre van Nápolynál. Mintegy 300 kilométer hosszú ós 100 kilométer szélességű, tehát körülbelül akkora, mint a mekkora a Duna és Tisza közötti tér Vácztól, Egertől délnek. Hosszanti kiterjedése északról délnek tart. (L. az I. és II. térképet.) Keleti, kétharmadánál is nagyobb részét másodkori (kréta és jura korszakbeli) mész, homokkő stb.-ből álló, nagyobbára elkarsztosodott magas hegységek alkotják. Leghatalmasabbak köztük a majdnem 3000 m-ig felnyúló észalcalbániai Alpofc (Skülssen), a 2400 m-en felülemelkedő Tomor (kréta korszakbeli mészkő, erősen elkarsztosodva), az 1200 m magas Sinja (ú. m. a Tomor) és a 2500 m-nél magasabb Pindos (Zygos, Gramos). E magasabb hegységek tövét nyugat felé harmadkori (eoczén-plioczén korszakbeli) márgából és homokkőből álló alacsonyabb hegyek és dombok övezik. Közülök vízrajzi és földmívelésügyi tekintetben különösen kiemelendő a Malakastra és Gerábe hegység. Albániában is megvan az Adria keleti partjának jellegzetes sajátsága, t. i. a sok keskeny és hosszú sziget és szigetsor, mely a tengerpart mentén, vele párhuzamosan halad s az anyaföldtől elvált, a tengerbe dőlt rögöknek tekintendők. Csakhogy itt e szigeteket a folyók hordalékából keletkezett síkságok már összekapcsolták az anyafölddél. Vagyis a szigetekből dombok váltak. Ilyennek tekintendő a valonai öböl s az artai laguna között fekvő domb. Ilyen az a dombsor, a mely a Malakastra hegység folytatásaképen Durazzó hegyében ér véget. De ilyenek különösen azok a dombvonulatok, melyek a Zadrima síkságot Alessio és Skutari közt átszelik. A domborulati viszonyok olyanok, hogy a folyók mind a keleti határszél felől (melynek közelében a völgyek 400—700 m magasak a tenger felett) a nyugati határszél felé, az Adriai tengerbe folynak. Az egész ország tehát nagyjában keletről nyugatnak eső lejtő, melyen meglehetős egyenletesen vannak eloszolva a folyók. Az albán klima már a szubtrópusi övhöz tartozik. Az esők időszaka őszszel kezdődik s majdnem folytonosan tart egész tavaszig. A hosszú nyáron úgyszólván nincs eső és így ezalatt a forróságban minden kiég. Hozzá járul a jelentékeny elpárolgás (átlag 717 mm évenkint). A tenger s a magas hegyek közelsége, a szűk völgyek s nagy tavak mellett Albániának jelentékeny csapadéka van. Nemcsak a csapadék évi összege tetemes, hanem napi intenzitása is messze túlhaladja a mi belföldünkön megszokott mértéket. Jellegzetes tájékozást nyújt e tekintetben a skutarii jezsuiták észlelőállomásának következő adatai (a 46. lapon látható). A. Briot Skutariban 1883. szeptemberében 10 óra alatt 300 mm, 1902 szept. 16-án 40 perez alatt 170 mm csapadékot észlelt. Az eső intenzitása szerinte sokszor oly nagy, hogy a vizeknek nincs ideje lefolyni s az egész város olykor néhány perezre elöntést szenved, bár a talaj nagyon áteresztő.