Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - II. Juventius Antal: A csúnyi zsilip elzáró szerkezete

24 A kísérletekkel a rácsozás elsőbbségét kimutatva, az összes elzárógerendákat rácsozottakká alakítottuk át. A M. A. V. Gépgyárának szerelői 1911 február 11-én fogtak hozzá az átalakításokhoz. A munka Rajkán, az elzárógerendák szertárában ment végbe úgy, hogy a betétgerendákat csak egyik lapjukról a másikra fordították. A rácsozandó három oldallap tömör lemezeiből csak azok a szalagok maradtak meg, melyek a rácsrudak alatt, a szögvasak erősítésére szolgálnakA kivágás autogénlánggal történt. A 19 darab betétgerenda átalakítása két hónap alatt véget ért, beleértve a mázolást is. A rácsozott gerendák szerkezetét a 6. rajz láttatja. Ugyanekkor a régi kapcsos gerenda helyett is újat készítettünk. Ennek keresztmetszete négyzetes volt és egész teste szögvasakból állott, nehogy sok vizet fogjon fel, A horgokat a bekapcsolásnál is rúgók mozgatták. Mégis mindig baj volt a be- és kikapcsoláskor. Azok a rugók ugyanis, melyek a kapcsokat mozgatták, gyengébbek voltak, semhogy a rovatékokban keletkező örvényléseknek ellenállottak volna és nem nyitottak eléggé. A horgok vastagsága is közre játszott ebben. Megtörtént, hogy mikor az elzárógerenda már a zsilip felső élénél volt, akkor láttuk, hogy a kapocs nincs a gerenda fülébe beakaszkodva, hanem leghegyével hozza, kitéve a gerendát minden pillanatban a visszazuhanásnak, a mit a legcsekélyebb ütés is előidézhetett volna. Az emelőgépet is átalakítottuk. A kísérletekből ugyanis azt a következtetést vontuk, hogy a legkedvezőtlenebb esetben is elég 8'0 tonna emelőképességű csőrlő. Végül megemlítjük, hogy az új kapcsosgerenda egy alkalommal csak egy oldalt kapcsolt ki, így felemelésekor az elzárógerenda egyik végét magával hozta, a minek következtében az a rovátékokból kiugrott és a kapcsológerendát összetörte. Ennek következtében az önműködő kapcsolást megszüntetendő, minden egyes elzárógerendát külön felhúzólánczczal láttuk el, megszüntetve ezáltal mind a kapcsológerenda miatt létrejövő több ellenállást, mind a kapcsolás megbízhatatlan* ságából eredő üzemzavarokat. Az elzárószerkezeten tett megfigyelések. A betétgerendák 'tervezésekor elsősorban az a sztatikai nyomás játszott szerepet, a mely arra a gerendára hat, a mely a legnagyobb árvíz esetén a zsilip fenekén van. Az elzárógerendák alakját ez az erő szabta meg. A gerendák felemelésére szükséges erő meghatározása a tervezéskor csak kevés figyelemben részesült. Tapasztalataink azonban arra mutatnak, hogy a kérdésnek ez a legfontosabb része és a mennyiben az elzárógerendák alakja fejlődni fog, az átalakulás irányát a kiemeléskor fellépő ellenállások fogják megadni. Alábbi megfigyeléseink is erre vonatkoznak. Nem volt kicsinylendő annak megválasztása sem, hogy mikép lehet a zsilipbe sülyesztett elzárógerendát a felhúzásra alkalmasan, biztosan megfogni a víz alatt. Említettem, hogy az eredeti önműködő kapocs megbízhatatlan volt. Ezt a hiányos be- és kikapcsolást meg lehetett volna szüntetni kettős kapcsokkal, de inkább az volt a baj, hogy e kapcsok vezetését meglehetősen súlyos és a víztől nyomott gerenda látta el, mely tetemesen szaporította a betétgerendák kiemelésekor fellépő erőket. A jelenlegi szerkezet, hogy minden egyes betétgerendának külön felvonó láncza van, a lánczok fel- és lekapcsolásával szaporítja a munkát és mivel e lánczok a zsilipbe helyezett elzárógerendák között maradnak, két egymásra tett gerenda között a láncz vastagságának megfelelő hézag keletkezik. Az ezeken a nyílásokon átfolyó víztömeg miatt tapasztalati úton kell majd megállapítani az