Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

5. füzet - IV. Nagy Béla: Norvég vízerők

.125 a jég elleni küzdelem korántsem oly nagy, mint gondolnók és éppen nem akkora, mint nálunk. A norvégek olcsón hevíthetik rácsaikat, mert sok a vízfelesleg, olcsó a vízerő és olcsó az elektromos energia, viszont könnyen létesíthetnek mesterséges tavakat vízerőműveik fölé, mert a terület olcsó és a lakosság gyér. Nálunk olyan jelenségek ellen, mint a milyet a (kolozsvári) hidegszamosi telepnél tapasztaltak, hogy t. i. a vízgyűjtő összes forrásai befagytak, nincs orvosság. 2. Csapadék- és lefolyásviszonyok. A bőséges norvég-csapadékot a meleg délnyugati és nyugati szelek hozzák az országba. Ezek a Golf-áram felett felmelegedve, nagy páratartalommal ütköznek a nyugati fjordvidék hirtelen kimagasló hegyeibe és aránylag száraz lejtőin nagy magasságba emelkednek, miközben víztartalmuk nagy részét eső és hó alakjában itt hagyják. Általában a legnagyobb csapadókmennyiség a nyugati partvidékeken jelentkezik és a keleti belföldön a legkisebb. A vízválasztók közelében az évi csapadékmennyiség néhol a 3000 mm.-t is felülhaladja. Mivel a nyugati szél hajtotta felhők víztartalmuk jó részétől a nyugati parton és a vízválasztó közelében megszabadulnak, az ország belsejébe és a kelet és déli részekbe kevesebb csapadék jut. így az ország belsején átvonuló Ibsen Peer Gyntjéről híres Gudbrandsdalba ; р. o. Henningstadban és Ulstadban az évi átlagos csapadékmennyiség csak 300 mm. De rendkívül száraznak találták a magas hegyek szélárnyékba eső vidékeit és a glecserek menedékeit is, itt ugyanis az évi csapadék szintén alig több 300 mm.-nél. A csapadéklétesülésre azonban nemcsak a nyugati, hanem a keleti szelek is hatással vannak, mert páratartalmukat növeli a sok tó és tőzegfenék. Norvégiában még az 18У5. évben mintegy 500 csapadékmérő állomást szerveztek, a melyeknek adatait a krisztiániai meteorológiai intézet évkönyvében szokta közölni és könnyebb átnézetesség kedvéért évenkint megjelenő csapadéktérképben teszi szemlélhetővé. A csapadék megoszlása azonban kis vidékenkint annyira változó és szeszélyes, hogy minden tekintetben megbízható csapadéktérképet készíteni lehetetlen. Mivel a népesség gyér, a csapadékmérő állomásokat nem lehet elég sűrűn elhelyezni. Hogy a csapadókmérések még aránylag kis időkre is mennyire megbízhatatlanok, jellemző példát hozott fel reá a Bergen városi villamos vízimű igazgatója. A város az erőtelep érdekében éveken át mérte a folyó vízhozományát az erőkihasználás helyén és a csapadékot a vízgyűjtőben. Az átlagos évi csapadékmennyiséget 3000 mm.-nek találták, a vízfolyás átlagos évi vízhozományát azonban a vízgyűjtőre elosztva 3050 mm.-nek, tehát figyelembe véve a szivárgás és párolgás okozta veszteséget, jelentékenyen többnek. Ezt a jelenséget azzal lehet magyarázni, hogy a nyugati partvidék és vízválasztó magas, hóval fedett hideg hegyei a páradús meleg Atlanti szelekkel szemben, mint sürítök működnek. De a többlet másrészt onnan is származhat, hogy a vízgyűjtő hozzáférhetetlen és lakatlan magasabb részeiben nincs csapadékmérő állomás. A lefolyásra jutó vízmennyiségből hosszas mérések után rájöttek, hogy általában a magasság minden 100 m.-ére az esőmennyiség legalább mintegy 5 %-kal emelkedik és ez a növekedés 100 %-ig is felmehet. Általában a csapadékmennyiség 0'5—3-0—4"0 m. közt váltakozik a hely fekvése szerint, a mi vízgyűjtőterület 1 km

2-ére számítva, évenkint 400.000 m

s-től 4,000.000 köbméterig terjedő különbséget jelent.