Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - V. E. Újváry Dezső: Talajjavító munkálatok Angolországban

termő talajt s ez a vezető gondolat érvényesül a gyakorlatban, a mikor rétjeiket már januártól, de minden esetre februártól kezdve az enyhe idő beálltáig állandóan és folytonosan öntözik. Később nedvesítés czéljából csak rövid nyári öntözést végeznek, melyet ugyancsak a hőmérsékleti hatások figyelembevételével lehetőleg az éjjeli órákra korlátoznak. Viszont a késő őszi, novemberi, sőt deczemberi öntözések a trágyázó hatás kihasználását czélozzák, hogy az oldott és oldatlan növényi táplálóanyagokban gazdag, őszi árvizeket értékesítsék. A rendelkezésemre álló adatok szerint az évi öntöző napok száma 100—120 körül változik, mely szokatlanul nagy számnak mintegy 4/s részét kizáróan a november-februári öntözések foglalják le és a jó öntözésben felhasznált víz másodperczenkinti és hektáronkinti mennyisége 105—125 liter, azaz megfelel a trágyázó öntözés vízszükségletének. Mindjárt hozzátehetem azonban, hogy a közölt adatok csak általános tájékozást nyújthatnak, mert a gyakorlatban az egyes öntözések ideje és tartama teljesen a rétmesternek (meadow man) tapasztalaton nyugvó elhatározásától függ. Az elmondottakból már önként következik, hogy a jó öntözés elengedhetetlen kellékének tekintik az öntöző víznek állandó mozgásban tartását s öntözött rétről (Water meadow) beszélvén vagy írván, ez elnevezés csak a csörgedeztetésre berendezett réteket jelenti, s a csörgedeztetés mindkét ismert rendszerére, nevezetesen a természetes és mesterséges lejtő-öntözésre számos példát találunk. A természetes lejtő-öntözés (Catchwork system) a dombos, halmos vidékek öntöző tipusa, hol az esés viszonyok szerint kétféle elrendezésben alkalmazzák. A folyó vizét mindkét esetben a legmagasabb ponton veszik ki s a völgy lejtőjén kisesésű öntözőcsatornán a vízfolyással többé-kevésbbé párvonalasan vezetik. Enyhébb esésű völgyekben most már ez az öntözőcsatorna egyszersmind osztóárokul is szolgál, a mennyiben közvetetlenül táplálja a belőle vízszintesen kivezetett s a fővölg3

r irányára e szerint merőleges elrendezésű öntöző barázdákat. Nagyobb eséskor ez elrendezés annyiban módosul, a mennyiben az öntözőcsatornából a fővízfolyásra merőlegesen és esésben fektetett külön osztóárkok ágaznak ki, melyek azután a fővízfolyással párvonalas, vízszintes öntözőbarázdákat táplálják. Az öntözőbarázdák távolsága mindkét esetben az esésviszonyoktól függ. A természetes lejtőöntözésnek az a jó oldala, hogy rendes körülmények között kat. holdanként 100—120 K. költséggel, tehát gazdaságosan létesíthető, hogy továbbá az öntözés befejezése után, megfelelő elrendezéssel, az öntöző barázdák és csatornák egyszersmind a terület lecsapolását is végezhetik, és a víz ismételt felhasználásával kevés vízzel aránylag nagy területek öntözhetők meg. E kedvező tulajdonságok e rendszernek eleinte nagy elterjedést biztosítottak, újabb időben azonban kevesebb híve van épen azéi't, mert természeténél fogva nem felelhet meg annak a követelménynek, melyet a talaj hőmérsékletének szabályozása tekintetében az öntözéshez fűznek. Az e rendszerhez tartozó öntözéseknek gazdasági szempontból érdekes példáját mutatja a Clipstone Farm, Wellbeck közelében a Duke of Portland birtokán. Az öntözésre berendezett terület a Maun völgyében kereken 210 kat. hold, eredetileg kopár, terméketlen lejtő volt. A domboldalban kis esésben vezetett öntözőcsatorna hossza majdnem 9 km. s alsó végén mintegy 18 m. magasan van a völgyfenék felett. Az egész beren-