Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - V. E. Újváry Dezső: Talajjavító munkálatok Angolországban

50 mindamaz esetekben, midőn természetes vagy mesterséges hajózó utakat, vontató utakat és forgalmukat, kikötőket, rakodópartokat, tároló medenczéket vagy vízzel való ellátásukat, a kereskedelmi vagy tengerészeti minisztérium hatáskörébe utalt területeket vagy műveket stb. bármilyen tekintetben is érint, a mennyiben ilyen munkálatok csak a tulajdonos, illetve a használatra jogosított írásbeli beleegyezése esetén hajthatók végre. Az 1861. évi «Land Drainage Act» azonban nemcsak teljes kiépítését jelenti egy századokkal korábban keletkezett és fokozatosan fejlődő intézménynek, de egyszersmind kiinduló pontja a talajjavító ügyek különválasztásának és önálló intézésének. A törvény második része kimondja ugyanis, hogy minden olyan ingovány, mocsár vagy- más területek tulajdonosai, a mely területek lecsapolása, sankolása vagy öntözése czélszerűen egységes terv szerint vihető keresztül, külön «talajjavító teriilet»-té (Drainage District) alakulhatnak. A jogérvényes megalakulásnak előfeltétele, hogy az érdekelt terület Vio részének tulajdonosai ily értelemben megokolt kérvényt nyújtsanak be a földmívelésügyi miniszterhez, ki kiküldött megbízottja útján meggyőződvén a bemutatott adatok helyességéről és az alakulás czélszerű voltáról, valamint arról, hogy a terület s/

3 részének tulajdonosai a megalakulást kívánják, javaslatot mutat be a parlamentnek az új talajjavító kerület törvénybe iktatásáról. A talajjavító kerületben az ügyek intézését tanács látja el (Drainage Board), melyet az első megalakuláskor a föidmívelésügyi miniszter nevez ki, de később — meghatározott időközökben — választás útján alakítanak. A megalakult talajjavító kerületben a Drainage Board teljesen átveszi a vízépítészeti kerületi bizottság (Comissions of Sewers) hatáskörét és tőle függetlenül gyakorolja mindazokat a jogokat és kötelességeket, melyek az emiitett 1861. évi törvény alapján megilletik. Végül ugyané törvény III. fejezete rendezi az egyesek kezdeményezte vízrendező és talajjavító munkálatokkal kapcsolatban felmerülő jogi kérdéseket is, a mennyiben e munkálatok idegen területek használatát, idegen tulajdonban levő árkok, csatornák vagy természetes vízfolyások tisztítását, szabályozását vagy bármely más irányú fejlesztését szükségelik. E szerint valamely munkálat az állam vagy bármely hatóság engedélyének kikérése nélkül végrehajtható a felek kölcsönös megegyezése esetén, ha a megegyezés alapján kiadott Írásbeli kötelező nyilatkozat egy példányát a grófság békebírójánál megőrzés végett leteszik. Ilyen megegyezés hiányában köteles a kérvényező a munkálat tervét a vízépítészeti kerületi bizottságnak (Comissions of Sewers) illetve talajjavító kerületi tanácsnak (Drainage Board) bemutatni s döntését kikérni. A döntés rendes ülésben történik s ha az okozott kár pénzbeli teljes értékében megtéríthető, a munkálatot végrehajthatónak véleményezik. Ez esetben a döntés kiterjed egyszersmind e kártalanítás összegének megállapítására és — több érdekelt esetén — felosztására is. Minthogy az előadottak általánosságban elegendő tájékozást nyújtanak a vízügyi igazgatás szervezetéről és működéséről, áttérek annak tárgyalására, hogy a vízrendező és talajjavító ügyek milyen helyet foglalnak el az állam gazdasági politikájában. E tekintetben a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az angolok korán felismerték e munkálatok fontosságát s az ország mezőgazdasági fejlődésére gyakorolt hatásukat kellően értékelték. Már 1846-ban és később 1850-bei oly törvényeket hoztak, melyek felhatalmazták a pénzügyminisztert, hogy talaj