Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

3. füzet - I. Iványi Bertalan: Gázlórendezések Szolnok és Csongrád között a Tiszán

•204 színű, hogy a párhuzamosmű e darabján az eddigi sátorsor mellé 300—400 méter hosszúságban újabb sátorsort kell lesülyesztenünk s vele együtt a bekötéseket is sűrítenünk kell. Lejebb görbületben, a hol a domború part felől sekélyebb volt a víz, ezen az oldalon is nagy iszaplerakódás látszott. A kürti gázlóban a kotrásnak csak kisebb felét hajtottuk eddig végre. A kotrott anyagból igen kevés került a jobbparti párhuzamosmű mögé, mert a munkaviszonyok miatt a kotrott anyag javarészét a lejebb fekvő mélységekbe kellett üríteni, tehát a fentemlített iszaplerakódás mondhatni kizáróan a rőzseművektől ered. Lehetséges, hogy a hátra levő kotrás el is marad, minthogy itt a meder feneke homok s a mélyülés a rőzseművek hatása alatt is el fog következni. A folyó évben a karajenői átvágás feletti gázló rendezése is megkezdődik. Erre is ugyanazt a rendszert válasziottuk. A gázlók leírt módon való rendezésének ismertetése után felmerülhet a gondolat, vájjon tartós lesz-e az elért eredmény ? Nem fogja-e a lerakódott iszapot a sátrak elpusztulása után a víz ismét elvinni s a szabátyozott kisvízi medret újból beiszapolni, továbbá nem pusztulnak-e el a sátrak a jégzajlás következtében? Nem végezünk-e hát kétszeres munkát, hogy mindjárt az első rendezéskor nem kővel dolgozunk ? Mindenek előtt kijelentem, hogy eszemágában sincs általában a kőnek vagy a követ pótló anyagoknak, mint folyószabályozó anyagnak alkalmazása ellen állást foglalni. Világos, hogy a legtöbb folyón kő nélkül dolgozni lehetetlen és magán, a középső Tiszán sem nélkülözhetjük. A rőzseműveknek is kővel kell segítségükre lenni ott, a hol a feliszapolás következtében elért eredményt véglegessé tenni nem képesek. Ilyen helyzet különösen azon a helyen fog előfordulni, a hol az iszapoltató sátrak vonala szakadópartból indul ki. Minthogy a Tiszán ez idő szerint nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a szakadópartokat megköthetnénk, mozgásuk következtében a legtöbb rendezés eredménye nem lehet végleges. Nagy állandóságot érhetünk el azonban — nézetem szerint — a gázlórendezéskor, ha a szákadópartból induló rözseművet felső részén időnkint vagy megújítjuk, vagy kőnek az alkalmazásával tartósabbá teszszük. A középső Tisza sebességi viszonyai között attól azonban már nem kell tartanunk, hogy a gázló derekán a rőzseművek mögött lerakott iszapot elhordja a víz, hiszen itt 3—4 évi pótolgatás segítségével az iszap a rőzseműveket egészen eltemeti s azután az iszap fölött fűzes sarjadzik. Itt tehát a kő alkalmazása fölösleges lenne. Kétségtelen, hogy például a vezsenyi gázlót kőből épített művekkel is rendezhettük volna, a mely módszerrel a kőhányások hosszát, elhelyezését másként kellett volna megválasztanunk, mint a rőzseműveket, de az is kétségtelen, hogy ennek a szabályozásnak a költsége a végrehajtott munkák 6i ezer korona költségét legalább négyszeresére emelte volna. Az eredményt tekintve, akkor sem lennénk nagyobb biztonságban, mint most, az esetleg elkövetett hibák megjavítása pedig sokkal nehezebb lenne. Követ alkalmazni gázlókban, sekély vizekben, iszapoltatás vagy összeszorítás czéljára a középső Tiszáin egészen fölösleges. Ezt a munkát s vele a meder alakítását rőzseművekkel sokkal jobban, sokkal elaaztikusabban végezhetjük. Nem való azonban a sátor alakú iszapoltató rőzseműveket alkalmazni ott, a hol a vízmélység, a sebesség s a víz\ örvényelése nagy. Ilyen helyeken a víz a sátrakat csakhamar alámossa, összegyűri, leteperi a fenékre, szóval megsemmisíti.