Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

1. füzet - V. Schaffer Antal:Az 1909. évi bajai jégtorlaszok robbantása

6. A jégrobbantó munkálatoknál szerzett tapasztalatok összefoglalása. 1. A jégtorlaszok veszedelme ellen sikeresen csak úgy lehetne védekezni, ha mindazokon a folyószakaszokon, melyeken a lezajló jég tapasztalás szerint rendesen megakad, idejekorán gondoskodás történik a felépülő torlaszok megbontására. E czélra évről-évre a felülről érkező óriási jégtömegek lezajlása előtt, az említett folyószakaszok közelében a jégbontásra szükséges robbantó-anyagokat, gyújtószereket, szerszámokat és eszközöket készenlétben kellene tartani, hogy nagyobb torlaszok keletkezését a kellő időben megindítható jégrobbantó művelettel meg lehessen akadályozni. Az említett jégrobbantó munkálatok végrehajtásával az illetékes folyammérnöki hivatalok volnának megbizandók. 2. A jégrobbantás nehéz munkája rendszerint a folyó sodrában létesítendő kellő szélességű csatorna nyitásából áll, mely arra van hivatva, hogy a felülről érkező jégtömegek rajta lefolyást találjanak. Minthogy azonban jégtorlódásoknál gyakran megesik, hogy jégtömegek a meder fenekéig érnek és ennek következtében a víz sodra a rendes irányától elterelődik : mulhatlanul szükséges, hogy a jégbontó munkálatok megindítása előtt pontos szelvény felvételek történjenek, melyekből egyrészt a jégtakaró vastagsága tűnik ki, másrészt pedig megállapítható az esetleg elterelt vízsodor új iránya. Ha más irányban nyitunk csatornát, akkor a robbantások okozta repedéseknél darabonként kell lefeszegetni a jeget s mesterségesen leusztatni, mert nem érvényesül a víz sodró ereje s következésképen lassan halad a munka. A jelen esetben azonban, bár a víz sodrában nyitottuk meg a csatornát, vízfolyást még sem találtunk, mely körülmény gondolkozóba ejtett és arra késztetett, hogy ennek okát alapos megfigyeléssel kiderítsem. Észleléseim nyomán végre arra az eredményre jutottam, hogy a folyó sodrának függőleges síkjában a vízszálak közel a meder fenekéhez mozogtak a legnagyobb sebességgel, nem pedig mint rendes körülmények között valamivel a víz felszíne alatt, mint ezt számos vízsebességmérés igazolta. E megfigyelés helyességét megerősítette az a tény, hogy a jegpánczélról lerobbantott jégtömegek nagyobbára ugyanazon a helyen maradtak s kezdetben csáklyásokkal mintegy 30 m.-re kellett mesterségesen leúsztatni, hol már a víz sebessége tovább sodorta. Későbben, midőn az alácsúszott nagy jégtömegek mindinkább megvastagították a csanádi átmetszés jégpánczélját, a torlasztól levált jeget már 60 m.-re kellett mesterségesen leúsztatni, s csak ebben a távolságban nyilvánult a víz sodró ereje. Nézetem szerint a vízszálak sebességének eme feltűnő eltolódása az összetorlódott jég alsó színének hepe-hupás voltából magyarázható. Ugyanis a mozgásban levő vízszálak minduntalan beleütődve a mederbe nyúló jégdarabokba, visszaverődnek s így irányuk megváltozik ; a jégpánczél rendkívül érdes alsó színétől kiindulva, mozgásbeli zavarok támadnak a vízfolyásban, a jelen esetben valószínűleg örvénylések, minélfogva a legnagyobb sebesség a víz felszínéről közel a meder fenekéhez helyeződött el s nagyban előmozdította a fejlődésben levő csanádi átmetszés mélyítését. Mindezeknél fogva megállapítottam, hogy minél érdeseob és változatosabb a jégtakaró alsó színe, úgyszintén a jégpánczél vastagsága, annál mélyebben tolódik el a víznek maximális sebessége. Fejtegetéseimmel kapcsolatosan javasolni bátorkodom tehát, hogy az imént leírt jelenséget nálunk is tudományos kutatás tárgyává tegyük, illetve hogy a legközelebbi jégtorlódásnál a jégpánczél alatt folyó vízben pontos sebességméréseket hajtsunk végre.