Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

1. füzet - IV. Hajós Sámuel: Az 1909. évi szigai jégtorlódás megbontása

•ЭД Néha maga a sima jégfelszín is biztosan rámutat az alatta levő nagyobb jégtömegek jelenlétére, mert itt tompa-fehér színű a jég, míg egyebütt inkább áttetsző, szürke (a nép szerint fekete) a színe. A torlaszbontás módozatai. Kifejtvén az előzőkben a jégtorlódás helyének és alakulásának megállapítására vezető eljárás mindenféle módozatait, elérkeztünk végül ahhoz a kérdéshez, hogy mit is tegyünk a már megtalált torlaszszal, vagy a mint ez a Dunán már nem ritkaság — torlaszsorozattal szemben ? Általánosságban két dologról lehet szó : tisztán a természetre bízni a torlasz illetőleg torlaszok sorsát abban a reményben, hogy elmosódás következtében lassan-lassan maguktól meggyengülnek annyira, hogy a vízszínduzzadás megszűnik és az általános jégfeltörés idején a torlasznak semmi ellenálló ereje már nem lesz, vagy pedig mesterséges úton, leginkább hatásos robbantószerekkel szétrombolni a torlaszt. Az első mód mindenesetre a legkényelmesebb és látszólag kevésbbé költséges is, ha t. i. nem tekintjük azokat a kiadásokat, melyeket az érdekeltek a torlasz okozta árvíz miatt megtenni kénytelenek. A másik módnak t. i. a robbantásnak általában megvan a jogosultsága, de sokszor a költségek s a siker bizonytalansága nem ajánlják. Teljes sikert, azaz a medernek gyökeres megtisztulását csak ott várhatjuk, a hol aránylag kis helyre szorítkozik a baj, pl. ha híd előtt, vagy átvágás bejáratánál torlódott össze egy csomóban a jég és csak néhány jól irányított lövésre vár, hogy széjjel oszoljon. Hosszabb s mint a Dunánál elő szokott fordulni — több miriameterre terjedő torlaszos szakaszt alaposan megtisztítani azonban nemcsak a vele járó óriási pénzáldozat teszi kivihetetlenné, hanem a rendelkezésre álló idő rövidsége is, — melynek tartamát az időjárás változandósága miatt egyáltalán előre ki sem számíthatjuk. Mint mindenütt azonban, ezen a téren is van arany középút, a melyen haladva kevés költséggel és rövid idő alatt a fenyegető veszélyt elháríthatjuk. Ez pedig nem más, mint az az elv, hogy mesterséges beavatkozással csak addig menjünk el a torlaszos szakasz megbolygatásában, míg annyira meg nem lazul az egy testté tömörült jégtorlódás, hogy akár a melegebb idővel lejövő áradás felemelő hatásának, akár a felső jégzaj nyomásának ellenállni többé ne tudjon. Más szóval, gyöngítsük meg a torlaszt úgy, hogy a természet később minden nehézség nélkül megbonthassa. Az előkészítő munka abban áll, hogy a torlaszt a középen robbantással fölhasítjuk úgy, hogy a két oldalt megmaradó jég közt a víznek szabad útja legyen. Hogy a megnyitandó rés milyen széles legyen, erre a tapasztalat s a rendelkezésre álló költségek adnak szabályt. A hézagnak nyitva maradása iránti követelmény kapcsolatban azzal, hogy a felszínre kerülő jégtörmelék könnyű módon eltakarítható is legyen, adja meg a résszélesség alsó határát, míg a felsőre vonatkozóan a költség és a munka sürgőssége döntenek. A gyakorlatban szerzett tapasztalatok szerint legjobban megfelel a 8—10 méter szélesség, mert ennek a kidolgozása valami nagy költséggel nem jár s mint később látni fogjuk, a törmelék eltávolítása elé sem gördít különös nehézségeket és rendes viszonyok között 1—200 m. átlagos napi haladást is megenged.