Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)
3. füzet - V. Tavernier R.: Vízmennyiség-mérések változó medrű folyókon Fordította: Gillyén József
213 sinusvonala eltolódik és átalakul, mivel a folyó a medrét alkotó hordalékot magával viszi. A meder hosszanti metszetének átalakulására különböző feltevések vannak. A nélkül, hogy ezek közül a föltevések közül elhamarkodva választanánk, egyedül arra szorítkozunk, hogy minden egyes föltevés következményét pontosan körülírjuk, úgyszintén azokat a gyakorlatilag észlelhető jelenségeket is, melyekből minden egyes esetben meghatározhatjuk, hogy az észlelt esetre melyik föltevés alkalmazható. Ha a meder mindenütt önmagával párhuzamosan, általában egyformán töltődnék fel vagy mélyülne ki, akkor a hosszanti metszet sinusvonala a nélkül, hogy helyét vagy alakját változtatná, csak emelkednék vagy sülyedne. A fentebb leírt összes jelenségek ép úgy észlelhetők maradnának ; nevezetesen a lefolyó víztömegek a mérczén leolvasott vízmagasságok változatlan képletéből levezethetők volnának azzal az egyedüli föltevéssel, hogy ezeket a vízmagasságokat a feltöltés vagy medermélyülés mértékéhez képest kisebb vagy nagyobb állandó mennyiséggel kiigazítjuk. Vagy, a mi egyre megy, a víztömegek, nedvesített keresztszelvények és sebességek görbéi egy'szer s mindenkorra megszerkesztve használhatók volnának azzal a feltétellel, hogy az ordináták tengelyét a mederváltozásnak megfelelő mértékben áthelyezzük. De ezt a föltevést félre kell tennünk. Az a viszonylagos egyensúlyi állapot, a mit nagyon régi, de még mindig használatban levő állandó műtárgyak igazolnak, nem engedi azt gondolnunk, hogy ez a föltevés a tanulmányozott vízfolyásokra, korlátolt időszak kivételével, megfelelne. Ha megengedjük, hogy a meder egy bizonyos pontján a feltöltődés és kimélyülés között váltakozás van, ennek a mozgásnak hullámzásszerű jellegét két föltevéssel magyarázhatjuk. Első föltevés. A meder sinusvonala lefelé halad, megtartván jellemző alakját, a mit ez a két lényeges alkotórész határoz meg: az E 0 amplitúdó és a 2 d hullámhossz. Ezt a jelenséget aaz alakváltozások elöhaladásának» nevezzük. Egész sereg kutató bizonyítgatja ennek a föltevésnek általános érvényét és véleményük támogatására felhozzák a küszöbök elöhaladásának megfigyelt sebességét, a mit több vízfolyáson észleltek. Ez a sebesség a Rajnán 225 méter, az Elbán mintegy 250 m., a Visztulán 400 m., a Wahal folyón (Hollandiában) 250-től 500 m., a Merwede folyón (Hollandiában) mintegy 300 méter, a Loire-nál maximumban 365 méter évenként. Más kutatók úgy vélekednek, hogy a helyi körülményekhez képest az alakváltozás lehet helyhez kötött, vagy előrehaladó. Girardon úgy vélekedik, hogy a Rhône medrének alakja helyzetét tekintve mindenütt állandó. A Rhône folyón évek hosszú során át folytatott megfigyelések azt mutatták, hogy a küszöbök csaknem teljesen állandók és csak csekélyebb eltolódásokat szenvednek egy középhelyzet körül. Cuenot ugyanilyen véleményben van a Loire-t illetőleg, elődeivel ellentétben. A milanói kongresszuson tartott felolvasás alkalmával kifejtett magyarázatai szerint a küszöbök váltakozóan majd lekopnak s az utánuk következő gödör feltelik, majd feltelnek az előző gödörből keletkező hordalékkal. Az első jelenséget, — a mit a 13. sz. ábrán az A nyíl mutat, — a kisvizek idézik elő, melyeknek sebessége a küszöbök fölött sokkal