Vízügyi Közlemények, 1910 (27. füzet)

29. füzet - IV. Hajózó zsilipek

27 kevesebb a kos szélességénél és így a pallóknak táblás és fokozatos verése esetében az összefoglalt pallóknak czentrikus ütése nem lett volna lehetséges. De különben is a szádfalak táblás és fokozatos verésének még egy nagy akadálya volt. A szádpallók a teljes vízzárás kedvéért egészen száraz puhafából készültek, pontosan összegyalult hornyolással. Ha most az ilyen táblázatosan részben már levert pallók hosszabb ideig állanak a nedves talajban, úgy összedagadhatnak, hogy további leverésük, vagy kihuzásuk (különösen pallótörés és hibás haladás esetében) a legnagyobb nehézséggel járt volna. Kísérleteink alapján kedvezőbb volt az a másik eljárás, midőn a pallókat sorozatosan egymásután, a teljes mélységre vertük le, s ezt az eljárást azután öszszes építkezéseinkben alkalmaztunk. Különös súlyt kellett ez eljáráskor a szádfalak igen gondos vezetésére helyezni. A pallók alsó vezetésére a talaj szine fölött elhelyezett foglalófapár szolgált, s a reá elhelyezett ékek és szánok segélyével, az újonnan leverendő pallót gondosan a már kész szádfalhoz szorítottuk, míg a szádpallók felső végét a gözverök állványának oszlopai vezették. Az egyes pallópárok lejtős élre, akként voltak hegyezve, hogy a föld ellenállása a pallópárokat, különösen külső tagjukat, a kész szádfal felé szorítsa és a szádfaltól való eltávolodásukat, valamint egymás közötti megnyílásukat megakadályozza. Megjegyzendő, hogy a szádfalak ilyetén verésekor a trapezalakú hornyolás kiválóan czélszerü, míg tompaszögű hornvolás esetén az egyes pallók elcsuszamlása könnyebben előállhat. Ezzel az eljárással — nem tekintve egyes hibás helyeket — sikerült homokos altalajban egészen 8 m. hosszú teljesen vízzáró szádfalakat állítani elő. A hibás helyek födésére szorosan a szádfal mellé kívülről verettünk pallókat. Fölemlítésre érdemes, hogy gözverőink az ilyen homokos, rugalmas altalajban igen czélszerüeknek bizonyultak. Gőzveröinknél a kos súlya verés közben soha sem a gép állványán, hanem a dugattyúrúd közvetítésével magán a czölöpfejen nyugszik és a verökos gyanánt szolgáló gőzhenger reá támaszkodva emelkedik fel. Ennek következtében nemcsak az állvány, hanem a szádpalló is igen nyugodtan áll és a rázkodtatás kevés. Azonkívül ily rugalmas altalaj és nagyméretű puhafa szádpallóknál lényeges, hogy nagy súly aránylag kis magasságról essék, mert így a pallók nem mennek oly könnyen tönkre. A gözkosok súlya 800- 1000 kg. volt, a legnagyobb esés-magasság 1'40 méter. Föntebb már említettük, hogy a szádfalakat nem a kiásott gödör talajszínéig hanem csak annyira vertük le, hogy felső végük mintegy 30—40 cm. magasan állott ki a talajból. Ennek az volt a czélja, hogy a lejtőkről lefolyó iszapot és vizet az alapgödörtől távol tartsuk. A szádfalon kívül mintegy 10 m. széles vízszintes padka volt : ez azonban az écskai zsilip begamenti oldalán a részükről folytonosan lefolyó anyag kihordása következtében növekedett. A szádfalak közötti földásást Ecskán az 1901-ik év április havában kezdtük meg, de alig hogy ez a munka megindult, a Bega vize megáradt s az alapgödör begamenti lejtője hirtelen leszakadt. A lehulló földtömeg nekiütődött a szádfal kiálló végének, valamint összenyomta a szádfalon kívül levő talajt és a szádfalat nemcsak felső, hanem alsó végén is benyomta. A lejtő mintegy 50—60 m. hosszban omlott le, a szádfal azonban nagyobb mérvű elmozdulást csak a felső fej közelében mutatott, hol az altalaj iszapos és