Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

98 kolat külső oldalára. E lemezek 80 cm.-re nyúltak be a falazatba, mert úgy Ítélték, hogy ennél mélyebben a hőmérsékletnek nem lesz érezhető hatása. Azonban nagy hidegek alkalmával e hézagok finom repedés alakjában elterjedtek nemcsak a felső galéria külső, hanem belső oldalára is. A külső részen e hézagok 1—2 mm. vastagok voltak és alig láthatók a galéria belső oldalán. A 250 m. hosszú burkoló falon csak egyetlen oly repedés keletkezett, mely nem esett össze a mesterségesen létesített hézagokkal. A középső galériában a repedés alig volt, az alsóban épen nem volt látható. A hézagok fölé aztán 4 mm. vastag ólomlemezeket helyeztek, melyek a burkolatfalnak a hézagok kétoldalán 15— 15 cm.-re létesített vájataiba illeszkedtek. Ezenkívül alkalmaztak valami kaucsukkátrány-tömést is, hogy a víz az ólomlemez és fal közé ne hatolhasson. Végül még az egész külső falszínt az ólomlemezekkel együtt bevakolták. E vakolatot dróthálózattal látták el és 2—2 m.-es darabokban illesztették az alatta levő burkolattesthez. A burkolat külső oldalát czementhabarcs-bevonattal látták el. Ez a bevonat 5 cm. vastag. 3 m.-kint vasdrótok húzódnak és illeszkednek a burkolatba s reá merőlegesen 10 czentiméter közökben szintén. A habarcs finom homokból és portlandczementből készült oly módon, hogy 600 kg. czementet adtak 1 m

3 homokra (melynek szemcséi 5 mm.-nél kisebbek voltak) ; és úgy csömöszölték a burkolat és a mintadeszkázat közé, mint a hogyan а ПеппеЪщие-Ше vasbeton csömöszölése történik. A bevonattal 1 m.-rel mentek alább az alsó galéria fenekénél. A habarcsbevonat fölé két réteg olvasztott kátránybevonatot tettek, melyet aztán salakczementtejjel mázoltak be. Mielőtt a víztartót megtöltötték volna, még a bevonat elkészülte előtt a Mouche árvize részben megtöltötte a medenczét s az alsó galéria 4 m.-es víznyomásnak volt kitéve. A galéria szivárgásokat mutatott és czementtej-átszűrődések voltak észlelhetők. A vízbocsátó helyeket nyomószivattyú alkalmazásával czementföcskendezéssel tömték el. A gyönge helyeken vésővel lyukakat ütöttek s minden lyukba 0-15 m. mélyen ólomcsöveket helyeztek, melyek 0-20 m.-re állottak ki a galéria oldalából. A csövek beillesztése gyorsan kötő czementtel történt, melyet használat után könnyű eltávolítani. Ezután a nyomószivattyú vastag, vászonbélésű kaucsuktömlőjét az ólomcsövekre helyezték s a czementtej beföcskendezés megkezdődhetett. E beföcskendést megismételték 2—7-szer, a szükség szerint oly módon, hogj az előző föcskendezés után a kaucsuktömlőt levették az ólomcsőről s ezt fadugóval bedugták; ekkor a befecskendezett czement az ólomcső közelében elzárva a nyílások egy részét, kötni kezd. E kötés után erősebb nyomással a czementet a csőtől távolabb eső részbe lehet nyomni. Míg ha előszörre nagy nyomást és sok czementtejet föcskendeztek volna be, az a cső körül a szabadba nyomódott volna ki. A beföcskendések főként az alsó galériában váltak szükségessé. A gát tövében helyenkint szivárgások mutatkoztak s az ürítő, valamint a vízkivételi csatornáknál czementtejkimosást is mutattak a szivárgások. Az egyik helyen 144 1. víz szivárgott óránkint. A romlott helyeken, a galéria fenekén, függőleges lyukakat fúrtak és a lyukakba czementtejet föcskendeztek. Az átszivárgás a legrosszabb helyen ennek következtében 144 1.-ről 29 l.-re csökkent. Remélhető, hogy további fúrás és czementbeföcskendezés segítségével a szivárgások megszüntelhetők. A fúrás mintegy 0'5 m.-re 0-5 frkba került. Minden