Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

IX. Fejezet. A Jang-cze-kiang

12 párhuzamosan futó Mekong és Szalvin a hosszanti völgyeken át kijutnak Börma és Sziám alacsonyabb területeire, ahova ezek az észak-déli irányú völgyek kinyílnak,, addig a Jang-cze-kiang valószínűleg a szini rendszerű hegylánczok valami latens hullámától feltartva, eltérül útjából s hatalmas, zegzúgos kanyarulatokkal töri át mind a két összeszögelö hegyrendszert, egészen Tung-csuen-fu vidékéig, ahonnan aztán a Ta-liang-san csapását követve, egy darabig a szini csapású hegyekkel tart, majd kevéssé ismert tektonikai viszonyok között áttöri a szini lánczokat is és I-csang-fu alatt kiér Hu-pei tartomány nagy síkságára, a han-koui lapályra, amelynek déli részét a Tung-ting tó foglalja el. Ezen a síkságon, hatalmasan begátolva, sűrű kanyargással fut végig, mígnem érdekes területre jut, elhagyva Han-kounál a lapályt. A folyó ezen alúl ugyanis választó vonal lesz Khina két fö hegyrendszere között. Északon a Huai-san É Nv—D К irányú gerincze nyúlik le Ngan-csing-fu vidékére, délen pedig DNy—ÉK irányú szini rendszerű lánczok vonulnak majdnem párhuzamosan a folyóval, egészen Nan-kingig. Nan-king alatt már csak a folyó déli partján vannak hegyek, az északi partokon a Hoang-ho. Jang-cze és Huai-ho egyesült deltájának lapálya terül el. Csöng-kiang-fu alatt végre a folyót mindkét partján saját deltája szegélyezi. Amint a folyó belejut a hátsó-indiai lánczok közé, többé a jobbpartján egyetlen egy jelentékeny mellékfolyót sem kap egészen addig míg a szini lánczok egy részét át nem törte. Annál bővebben kap vizet az északi oldalról. Tibet határvidékein erednek ezek a nagy folyók : a Ja-long-kiang, a Lü-ho és a Csing-tu-fu lapályán érdekesen megoszló Min-kiang s végül a Kia-ling-kiang. Most a folyó festői sziklaszorosokba fordul. Jobbról csak a Fou-ling-kiangot vagy Vu-kiangot veszi fel, aztán nem kap vizet egész a han-koui lapályig, ahol azonban délről a Tung-ting tó lefolyásával lecsapolja az egész Hu-nan tartományt, északról pedig a tekintélyes Han-kianggal igen távoli s az eddigiektől nagyon elütő vidékek vizét kapja meg. Ezen alul már csak egy nagyobb folyót vesz fel: a Po-jang tó lefolyását, amely viszont az egész Kiang-hszi tartomány vízgyűjtő medenczéjeképen szolgál. A folyam felső szakaszai nagyon kevéssé ismert, igen magas hegyvidéken vannak, rendesen hajózhatatlan sziklaszorosokban s azért ezzel itt, ahol csak a folyamszabályozás érdekel bennünket, nem foglalkozom. A folyónak reánk nézve érdekes része a hu-péi lapálylyal kezdődik. Richthofen legújabb elmélete szerint

1 ez olyan sülyedésterület, amelynek nyugaton hatalmas vetödésvonal a határa. Ez az itt észak-déli irányú vetődés választja el I-csang-fu magaslatait az alluviális lapálytól. Ugyancsak Richthofen hipotézise szerint a lapályt északon is vetődés határolja, a Kuen-lün rendszerű hegylánczok lábánál. Tanulmányaim szerint a lapályt észak-keleten a Huai-san rendszere határolja, hatalmas abráziós és laterit platóival, amely utóbbiakról Lóczy is részletesen szól.

2 A medencze déli határa ismeretlen. A Han-kiang úgy látszik, természetére nézve nagyon hasonlít a Hoang-ho-hoz. A Széchenyi-expediczió végig utazott a folyón, s hála Lóczy részletes megfigyeléseinek, a folyó vízrajzi viszonyairól meglehetős érdekes dolgokat tudunk. A folyót 800 -2000 m. szélességben gátak veszik körül, de a gátak közötti térszin 3—4 méterrel 1 Richthofen : Über Gestalt u. Gliederung einer Grundlinie in der Morphologie Ostasiens. (Sitzungsb. d. Akad. d. Wiss. zu Berlin. 1900. XL. p. 890). 2 Széchenyi 1. к. p. 875 stb. Vízügyi Közlemények. XXI 0