Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

.141 panossá lesz. Minden ilyen csúszásnak fönt függőleges lapja van, mely a repedés folytán állott elö, aztán homorú rész következik, majd domború ; mind e két rész felszíne szappanos, míg a függőleges részé nem. A csúszás felszíne tehát ellengörbületet mutat s ez igen jellemző a tüneményre. Ily esetekben tehát a csúszás lapja nem ciklois alakú, mint Collin állítja. Ha az agyagréteg fölött nincs átbocsátó réteg, hanem közvetetlenül a termő talaj fekszik reá, ritkábban áll elö csúszás. Ilyenkor a lejtön az egyszerű lehámlások gyakoriak minden nagyobb csúszás nélkül. Néha megtörténik, hogy e földtömeg a repedéseken át egész belsejében átázik s aztán anélkül, hogy kívülről különösebb előjeleket mutatna, a benne foglalt víz statikai nyomása következtében megcsúszik. Ilyenkor is találhatunk a csúszott földtömeg fenekén szappanos réteget, mely cikloisalakú. Sokszor a földtömeg elválása valamely nagy, folytonos repedés szerint történik. A töltések lejtőinek csúszása hasonlóan megy végbe ; a töltések göröngyei között üregek vannak, melyek alkalmasak arra, hogy a vizet befogadják. A víz átáztatni igyekszik a göröngyöket s ha már a töltés anyaga elválóban van, a csúszás könnyen előáll főként a felső földtömeg nyomása és kevésbbé a víz statikai nyomása folytán. A töltés csúszólapja rendesen a fenéken kezdődik és ciklois alakban hajlik fölfelé. A víz különben a göröngyöket átáztatva szét is morzsolja őket s ez úton a töltés tömödését is előidézi. Ha e tömödés előáll, akkor a töltés a vízzel szemben úgy viselkedik, mint a szüzföld. Általában azt lehet mondani, hogy a szüzföld a repedések és beléjük hatoló víz statikai nyomása, a hordott föld pedig az üregek folytán való átázás és a föld nyomása következtében csúszik meg. A bevágások s általában a szüzföld csúszásának meggátlására szTikséges, hogy a felszíni vizeket a csúszás helyéről elvezessük ; ezt övárkok segítségével tehetjük meg. Ha azonban a felső, átbocsátó réteghez ez övárkok ellenére is még sok víz érkezik, úgy e felső réteget köszívárgókkal kell szárítani, vagyis biztosítani a földbe szivárgott víz kijuthatását, mint azt Sazilly leírja. Az ily eljárásnak, ha az átnembocsátó agyagréteg fölött átbocsátó homok, e fölött pedig termő (félig átbocsátó) réteg következik, megvan a hatása ; a szivárgókat az agyagig kell lemélyiteni. Ha a lejtöket gyeppel, vagy kőburkolattal erősítjük, úgy ez csak akkor használ, ha az agyagréteg fölött a víz könnyű elfolyását biztosítottuk, vagyis, ha a felső féligátbocsátó és az alsó át nem bocsátó réteg közé teljesen átbocsátó szárító réteget kitatunk. Igen kedvezően hat, ha a bevágás lejtőinek a kellő hajlást adjuk meg. A lejtöburkolatok részint a felső talaj megbomlását akadályozzák, részint súlyukkal nyomást gyakorolnak a talajra. A töltések csúszásának meggátlására igen jó szolgálatot tesznek a talajba (melyen a töltés fölépült) húzott csatornák, melyeket kövekkel töltünk ki s melyek a fölöttük levő töltés-testet kiszárítják. Ha a töltés már készen van, akkor a töltés lábától kezdve keskeny árkokat vágunk be a töltés belsejébe, melyeket bizonyos magasságig kővel töltünk ki ; ezek a köszívárgók is szárítólag hatnak. A töltéslejtö kővel való burkolása nem szükséges. A talaj csúszások tüneményének vizsgálata a támasztófalak számításához is nyújt adatokat. A támasztó fal méretét Lefebvre szerint nem úgy kell számítani, mintha folyós anyagot, vagy vizet támasztana; a falat a szappanos lapon a repedésekbe beszivárgott víz statikai nyomása alatt megcsúszott föld veszi igénybe s e