Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

A nyári árvizeket rendesen egy árhullám okozza s ezért ezek kisebbek. A téli árvizek az árhullámok összegeléséböl állanak elő s ezért nagyobbak. Az árhullámok maximumait a torrens-folyók idézik elő s így a maximumok előrejelzésénél főként a torrens-folyók vízállásai legfontosabbak. Ezért Belgrand kiválasztja a torrens-folyók alkalmas vízmérczéit és rajtuk észleli az árhullám relativ (vagyis a minimumtól számított) magasságát s azután összegeli őket és közepüket veszi. E középértékeket kombinálja a Szajna vízállásaival azokban az esetekben, ha a Szajna áradéban van, ha apadóban van, és ha a Szajna kilép medréből. így három táblázatot nyer a három esetre, mely táblázatokból a párisi vízállások maximuma kiszámítható. Belgrand táblázatban közli az elörejelzett és tényleg bekövetkezett vízállások magasságait 1854—1856 évekről. Mind a kis, mind a nagy vízállások egyaránt benn vannak a táblázatban. Az előrejelzés hibája félméterig megy. A párisi maximumok a torrens-folyók maximumától számított 4-ed napra következnek be. Természetes hogy e négy nap alatti meteorologiai változások a jelzett maximumot változtatják. Legrosszabbul jelezhetők a hóolvadás árhullámai. A Szajnának a 17-ik században igen nagy árvizei voltak, minők újabban nem állottak elő. De e régi árvizek jégdugulás következményei voltak. A Szajna természete nem változott meg lényegesen azóta, de a jégdugulás esélyei a hidak nagyobb szelvényei miatt jelentékenyen csökkentek. Míg a lassú vízjárású folyók (mint a Szajna) árvizei csakis az egész medenczére egyformán kiható nagy meteorologiai jelenség hatása alatt (minő a hóolvadás), vagy több egymásután, rövid időközökben következő meteorologiai tünemény hatása alatt keletkeznek, addig a torrens-folyók (pl. a Loire) árvizei egyetlen meteorologiai tünemény folytán is előállhatnak. b) A medencze forrásvizeinek minősége A Szajna megye préfetje 1854-ben megbízta Belgrand-t, hogy tanulmányozza ama források vizét, melyek Paris ellátására alkalmasak volnának. A forrásokat Belgrand két csoportba osztja. Ha az át nem bocsátó réteg, mely a vizet tartja, a völgy oldalán jut, felszínre, akkor ott bukkannak ki a források s ott van a források szintje. Ha pedig az egész völgy átbocsátó és az át nem bocsátó réteg a völgy színénél mélyebben van, akkor a mellékvölgyekben egyáltalán nincsenek források, a fövölgynek pedig a legmélyén törnek elö ; rendesen sürit és nagy források ezek. E kétféle források négy-négy csoportját különbözteti meg a Szajna medenczéczéjében Belgrand, nem számítva ide a gránit apró, kiapadó forrásait. A forrásvizeket két anyag teszi tisztátalanná : a turfa és a mészsók. A mészsók közül a szénsavas mész játszsza a főszerepet, mely az egész medenczében el van terjedve. A kénsavas mész csak a gipszrégióban, Páris közelében szerepel. A mészsók tartalmát Boudet-féle hidrotiméterrel határozta meg Belgrand. A készülék minden foka egy hektogramm szappannak felel meg, melylyel 1 m® vizet közömbösíteni lehet. Pl. az Ourcq vize 17—18° kemény, vagyis köbméterének közömbösítésére (a mészsók lecsapására) 17—18 hgramm szappan szükséges. E hidrotimetrikus mérések eredménye szerint a források tisztaság szerint így következnek: 1. a gránit forrásai, 2. a fontainebleaui homoké, 3. a Champagne fehér krétájáé, 4. a Beauce- és az oolithos meszekéi, 5. a terczier-rétegekkel födött fehér krétáé, 6. a plasztikus agyagé, 7. a gipszmentes zöld- és oolithos márgáké, 8. a gipsz és plasztikus agyag közti átbocsátó terczier-rétegeké, 9. a gipszes zöld inárgáé.